Lecsapott a hatóság: ők voltak a koronavírus kegyetlen vámszedői 2020-ban

Pénzcentrum2021. január 26. 12:02

A fogyasztóvédelem 2020-ban összesen közel 26 millió darab védőeszközt ellenőrzött, ezek közül több mint négymillió vámkezelését tiltotta meg a hiányos dokumentáció miatt.

A piacfelügyeleti ellenőrzések hagyományos színterei az üzletek és webáruházak, de egyre nő a vámhatáron végzett ellenőrzések jelentősége is. A fogyasztóvédelem a vámhatósággal együttműködve még hatékonyabban szűrheti ki a veszélyes termékeket, megtilthatja forgalomba hozatalukat.

Schanda Tamás kiemelte, hogy a járványügyi veszélyhelyzetnek betudhatóan a megelőző évhez képest közel hússzor több terméket állítottak meg a vámhatáron 2020-ban. A 2019-ben feltartóztatott 300 ezerről elsősorban a nagy tömegben vizsgált védőeszközök miatt nőtt hatmillió közelébe tavaly a vámkezelés során kiszűrt árucikkek darabszáma.

Az ITM miniszterhelyettese az adatokat részletezve elmondta: a szakemberek 2020-ban összesen 25,7 millió darab, kereskedelmi forgalomba szánt védőeszközt ellenőriztek a vámhatáron. Mintegy 13 millió egyszerű szájmaszk, több mint 4-4 millió FFP maszk és védőkesztyű behozatalát engedélyezték. A termékdokumentáció hiányosságai miatt több mint 3 millió egyszerű és 690 ezer FFP maszk, 370 ezer pár védőkesztyű vámkezelését tiltották meg. A rostán fennakadt még több mint 33 ezer arcpajzs és tízezer védőruha is.

Más termékkörökből további mintegy kétmillió darabot, jellemzően játékokat, öngyújtókat, lézerpointereket szűrtek ki a vámeljárások során. A forgalomba hozatali feltételek nem teljesítésének egyetlen következménye, hogy a szállítmányt nem engedik be az országba, visszafordítják a feladóhoz. Az elvégzett laborvizsgálatok alapján azonban mintegy 120 ezer termék használata veszélyesnek bizonyult, ebből 85 ezer darab megsemmisítését is elrendelték.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"A folyamatos fogyasztóvédelmi, piacfelügyeleti ellenőrzések célja a jogsértő és megtévesztő gyakorlatok felszámolása, ami minden tisztességes vállalkozás érdeke. Az állandó hatósági jelenlét hozzásegíti a magyar és más uniós vásárlókat ahhoz, hogy kizárólag a követelményeknek maradéktalanul megfelelő árucikkek közül válogathassanak az üzletekben. A termékek biztonságossága általában is alapvető elvárás, de ha védőeszközökről van szó, még inkább indokolt a hatóságok határozott fellépése" - jelentette ki Schanda Tamás.

Címkék:
pénzcentrum.hu, NAV, vámszedő, szájmaszk, védőfelszerelés, schanda tamás, nepper, fogyasztóvédelmi hatóság, vámkezelés,