Hivatalos: sikerült ellaposítani a koronavírus-járvány terjedési görbéjét Magyarországon

Pénzcentrum2020. április 9. 10:45

A fegyelmezett védekezésnek köszönhetően sikerült ellaposítani a koronavírus-járvány terjedésének görbéjét Magyarországon - közölte Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője csütörtök reggel az M1-en.

Hozzátette: az emberek betartották a korlátozó és szigorító döntéseket, de fegyelmezettségük némileg romlott az elmúlt hétvégén, főként a fővárosban és környékén.

A szóvivő azt mondta, a várakozásokhoz képest jobban alakultak a járvány megjelenése óta történtek. Más európai uniós országokhoz képest Magyarországra később ért el a járvány, ennek köszönhetően a térség és az Európai Unió adataihoz viszonyítva  is nagyon alacsony a 100 ezer főre jutó megbetegedések száma - közölte, megjegyezve, mindez annak tudható be, hogy időben születtek olyan korlátozó és szigorító döntések, amelyek csökkentették a személyes találkozások számát.

Farkas Örs hangsúlyozta: az egész világ nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a koronavírus okozta egészségügyi világjárványból kifolyólag kialakult egy gazdasági válság is. Nehéz helyzet a mostani, mert a világot sújtó járvány és a következményeként kialakult gazdasági nehézségek egyidejű kezelése összetett feladat - mondta a szóvivő.

Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, magyarország, járványgörbe,