Mit nekik a koronavírus-járvány: egyre többen adnak vért Magyarországon

MTI2020. március 26. 23:33

A múlt heti visszaesés után megint egyre többen adnak vért - mondta Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese csütörtök este az M1-en.

Az igazgató elmondta, körülbelül 1500 egységnyi vért vesznek le naponta, de ez a szám a múlt héten ezerre esett vissza a koronavírus-járvány miatt. A véradók száma azonban újra emelkedik, ezen a héten már naponta 1100-1200 egységnyit tudtak levenni - tette hozzá.

Ebben az is szerepet játszott, hogy a Nemzeti Népegészségügyi központ lehetőséget adott a vérellátónak, hogy azokban az intézményekben is szervezhetnek véradást, amelyek egyébként a járvány miatt zárva vannak. Ez például kisvárosokban vagy falvakban komoly segítségnek számít - mondta.

Jelen pillanatban a készleteink egyensúlyban vannak a felhasználással. Nem tudhatjuk természetesen, hogy az elkövetkező napok-hetek mit hoznak, de rövid távon, középtávon - azt gondolom -, hogy semmi okunk az aggodalomra

- fogalmazott Nagy Sándor. Kitért arra is, a koronavírus miatt szűrésen kell átesniük a véradóknak, hogy ne fertőzzék meg egymást vagy a személyzetet.

Címkék:
biztosítás, véradás, vér, vérellátó, vérellátás,