Na, többek között ezért nem lesz hatósági ára a védőmaszkoknak

24.hu2020. március 24. 21:03

Bár a GVH is javaslatot tett az Emberi Erőforrások Minisztériumnak arra vonatkozóan, hogy bizonyos, orvosi, illetve higiéniai termékekre legyen bevezetve hatósági ár. A magyar korányfő és az ország vezetése ezt problémásnak találja.

A GVH is tudomást szerzett arról, hogy egyes, a járvány okozta helyzetben különösen fontos termékek (például orvosi, illetve higiéniai termékek) kínálata, illetve elérhetősége beszűkült, ára megemelkedett - írta meg a hivatal a 24.hu-nak. Akik azt is előrebocsátották, hogy a versenyhivatal nem működik a klasszikus értelemben vett "árhatóságként", tehát önmagában még egy nagyobb mértékű áremelés sem ad alapot/lehetőséget eljárás megindítására. Ettől függetlenül a rendkívüli helyzetre tekintettel a GVH

javasolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárságának, hogy kezdeményezze egyes termékek - szájmaszkok, kézfertőtlenítő termékek, hypo tisztítószer - hatósági árszabályozását.

Orbán Viktor, miniszterelnök szerint azonban problémás a hatósági ár intézménye, mégpedig azért, mert bár

a hazai gyártású védőfelszerelések mind kellenek az egészségügyben és a rendvédelemben dolgozóknak, állami gyártásból sem maszk, sem más védőeszköz nem kerül piacra, magángyártás sincs belföldön. A piacon kapható védőeszközök mind importból származnak, nincs eszközünk a tényleges beszerzési ár befolyásolására. Félünk attól, hogyha hatósági árat vezetünk be, mondjuk a maszkokra, akkor azon az áron, amit mi meghatározunk, egyetlen patikus se fogja behozni, és nem fogja árulni, és akkor egyetlen maszk sem lesz kapható az üzletekben

- idézi a hírportál a miniszterelnök érvelését.

Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, rendvédelem, higiénia, felszerelés, védőmaszk, egészségügyért felelős államtitkár,