Megszólalt Gianni a koronavírus-járványról: az otthon maradás nem lesz könnyű

Pénzcentrum2020. március 24. 11:45

"Ilyenkor az idős embereket védeni kell, akik már megéltek mindent. Látták eltűnni a szeretteiket, láttak elmúlni egy háborút. Ők láttak már mindent, ami nekünk nem adódott, hála a jó Istennek" - nyilatkozta a koronavírus kapcsán a Heteknek Gianni Annoni műsorvezető. 

"Jó lenne ebben az időben néhányszor fölfele nézni és megtanulni, hogy ki az az Isten" - magyarázta az olasz származású műsorvezető, aki szerint most az a legfontosabb, hogy erőt kell meríteni egymásból. Szerinte most ebben az időszakban az idősek is sokat tudnak segíteni a bölcsességükkel. 

Az olasz étteremtulajdonos a lapnak úgy fogalmazott: egy új világ jön, nem lesz minden ugyanaz, ami volt. "Meg fogunk becsülni sok mindent, ami eddig nem volt jó" - magyarázta. "Mindenki el fogja kezdeni kritizálni a gyenge pontjainkat, de minek? Összességében nem politizálunk ma, egymásért vagyunk, együtt kell érezni" - folytatta. 

Gianni azt is elmondta, hogy mennyire hálás, hogy 24 évvel ezelőtt Magyarországra költözött, úgy véli, nem szabad azt csinálni, amit az olasz honfitársai tettek. "Borzasztó, hogy egyik este még velünk vannak a szeretteink, másnap már nem. Tragikus, hogy nem fogunk tudni elbúcsúzni sokaktól" - hangsúlyozta. 

Hozzátette, szerinte azért kell most egy kis ijesztés, hogy érezzük a felelősséget. "A fiatalok ki fogják bírni, erősek, de ne felejtsük el: ez egy próba a társadalomnak is, hogy tudja-e tisztelni az időseket" - fogalmazott. Gianni szerint az otthonmaradás nem lesz könnyű, de "újra meg kell majd ismerkedni a feleségeinkkel, gyermekeinkkel."

(Címlapkép: MTVA Fotó: Zih Zsolt)
Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, járvány, interjú, koronavírus-járvány,