Emberemlékezet óta nem volt ilyen február: sokéves rekordok dőltek meg

Pénzcentrum2020. február 14. 20:30

Az elmúlt évek "viharszezon menetrendjét" alaposan felülírta a Ciara. Már az év elején több vihar is lecsapott országszerte, ezek olyan jelentős károkat okoztak, melyek eddig csak a májustól kezdődő és általában a nyár végéig tartó viharszezonban voltak tapasztalhatóak. 

Idén rekordot döntött a februári bejelentések száma - derül ki a Groupama Biztosító adataiból: az elmúlt hat év februári kárbejelentéseinek átlagához képest 2020-ban közel négy és félszer annyi lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a társasághoz. Érdekes jelenség az is, hogy a februári időszakokat vizsgálva, az extrém időjáráshoz köthető káreseményeken belül a viharkárok eddig átlagosan 64 százalékot tettek ki, ezzel szemben idén a 5500-at elérő kárbejelentések 96 százaléka érkezett viharkárral összefüggésben.

Vélhetően a klímaváltozás következtében a viharok egyre kevésbé szezonálisan és jóval nagyobb intenzitással csapnak le, mint ahogy azt korábban megszoktuk. A mért szélerősségek egyre többször meghaladják egy átlagos vihar szélerősségének mértékét, így jóval nagyobb pusztítást okozhatnak. Emellett a május környékén kezdődő, intenzív, heves esőzésekkel járó viharszezon időszaka is hosszabbá válhat a jövőben, ha a tengerek hőmérsékletének emelkedése miatt egyre több hurrikán erejű vihar éri el kontinensünk országait is

 - hívta fel a figyelmet Vámos Levente, a Groupama Biztosító Szolgáltatási Centrumának főosztályvezetője. Az egyik legnagyobb lakásbiztosítóhoz a februári viharokkal kapcsolatban ezidáig 5500 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a legfrissebb adatok szerint. A szakemberek még további bejelentésekre számítanak, így a károk száma összesen elérheti akár 6500 darabot is. 

Ezidáig a legtöbb bejelentés Békés megyéből érkezett, a károk átlagos nagysága 80 ezer forint, így az összes kifizetés várhatóan meghaladja majd a félmilliárd forintot is.

Bár az évnek ebben az időszakában nem megszokottak a tömeges kárbejelentéseket okozó időjárási események, a biztosítótársaság hatékonyan tudja kezelni az ügyfelek átlagosnál nagyobb számú kárbejelentéseit. Továbbra is fontos hangsúlyozni, hogy a károk észlelése után minél előbb tegyék meg bejelentésüket az ügyfelek. Természetesen, a nyaralók esetében, melyeket jellemzőan a vihar utáni hétvégén ellenőriznek a tulajdonosok, arra számítanak a biztosító szakemberei, hogy később érkeznek a bejelentések.

Mindent megtesznek, hogy a lehető leghamarabb szemlézze a károkat, így a kifizetések is nagyon rövid időn, akár 1-2 napon belül megtörténhetnek. Ez jelentős segítséget jelent az ügyfelek számára, hiszen azonnal, a családi kassza megterhelése nélkül intézkedhetnek a károk helyreállításáról.

Címkék:
biztosítás, biztosító, kár, viharkár, bejelentés, viharkárok, szélerősség,