Ezt ne felejtsd el ha lecsap a vihar: súlyos tízezreket bukhatsz, ha nem figyelsz

Pénzcentrum2020. február 11. 12:32

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos széllökések miatt a hét elejére riasztást, figyelmeztetést adott ki, de a katasztrófavédelem is külön felhívta a figyelmet arra, hogy a Ciara nevű viharciklon vasárnap este Magyarország fölé is megérkezett. Elmondták, hogy ebben az időszakban érdemes tudatosan felkészülni az erős széllökésekre, hiszen azok fákat csavarhatnak ki a földből, vezetékeket szakíthatnak le, megrongálhatják az épületek tetőszerkezetét, de akár közlekedési akadályokat is előidézhetnek.

Az OVB Magyarország véleménye és a biztosítótársaságok tapasztalatai szerint a heves szélviharok következtében vagyontárgyainkban is komoly anyagi károk keletkezhetnek, ezért is érdemes megfelelő védelmet biztosító lakásbiztosítással rendelkeznünk. Az cég szakemberei hangsúlyozzák, hogy a fent említett biztosítások fedezetet nyújthatnak az alábbiakra: 

  • viharkár (ezzel összefüggésben lévő beázás, megrongált tetőszerkezet, megbontott nyílászárók) 
  • idegen tárgy rádőlése (például utcai villanypózna dől rá a házunkra, kerítésünkre)
  • üvegtörés (szerkezetileg beépített ajtókon, ablakokon, erkélyen, loggián keletkezett törés vagy repedés)
  • szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása (például kerti bútor, grillsütő, klímaberendezés, csatornarendszer, játszótéri kisjátékok, biztonsági kamera)
  • kerti veszélytelenítés (vihar után megrongálódott növényi részek eltávolítása, elszállítása)

Hogyan jelentsük be a kárt?

Vihar után minél előbb ellenőrizze, hogy keletkezett-e valamilyen kár, ha igen, azt haladéktalanul, de legkésőbb az észleléstől számított két munkanapon belül jelentsük be a biztosítótársaságnak az alábbi lehetőségek közül választva:

  • személyesen, az adott biztosítótársaságnál
  • telefonos ügyfélszolgálaton keresztül 
  • interneten, az online kárbejelentő rendszer segítségével
  • levélben, a biztosító postacímén

A kárbejelentésnek tartalmaznia kell:

  • a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását,
  • a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését,
  • a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét)

Nagyon fontos, hogy amennyiben kárt észlelünk, készítsünk fotókat! Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a gépjárműben keletkezett viharkárokat csak a casco biztosítás téríti, lakásbiztosítás vagy ahhoz kapcsolható felelősségbiztosítás nem.

Címkék:
biztosítás, vihar, szélvihar, biztosító, kár, viharkár, viharkárok, vihar riasztás,