Itt a határozat: letartóztatták a Viking Sigyn kapitányát

Pénzcentrum2019. december 17. 15:00

A bíróság elfogadta az ügyészség álláspontját, hogy fennáll a vádlott szökésének a veszélye.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn letartóztatta a Viking Sigyn kapitányát, Jurij C.-t, aki ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emeltek vádat.

Az ügyészség közleménye szerint az eljárás során végig azt az álláspontot képviselték, hogy a szökés határozott veszélyére és más okra is figyelemmel a legsúlyosabb kényszerintézkedés szükséges és indokolt.

A bíróság november 18-án szüntette meg a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását, és kényszerintézkedésként bűnügyi felügyeletét rendelte el, vagyis nyomkövetőt kell azóta viselnie. A Törvényszék azzal indokolta akkor a döntését, hogy az ügyben a nyomozás befejeződött, a bizonyítékok összegyűjtése megtörtént, a szükséges bizonyítási cselekményeket a nyomozó hatóság elvégezte, így a bizonyítás befolyásolásának reális lehetősége már nem áll fenn.

A Hableány május 29-én este süllyedt el, 33 emberrel - 31 dél-koreai utassal és kétfős magyar személyzettel - a fedélzetén a Duna budapesti szakaszán, a Margit híd közelében, miután a Viking Sigyn szállodahajó hátulról nekiütközött. A balesetet hét dél-koreai turista élte túl, egy áldozat holttestét azóta sem találták meg.

Címkék:
biztosítás, baleset, katasztrófa, tragédia, hableány, viking, holttest, duna híd,