Rengeteg szülő nem kérte az ingyenes, életmentő oltást a gyerekének

Világgazdaság2019. március 26. 08:30

A 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának, tavaly még tízezer szülő mondott nemet az ingyenes vakcinára - írja a Világgazdaság keddi száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatása alapján.

A kormány a 2018-ban lezárult közbeszerzési eljárás keretében 2020-ig a lányok HPV-oltására 3,4 milliárd forintot biztosít. Az idei tanévben a védőoltásra jogosult lányok száma 46 ezer volt. Az iskola-egészségügyi szolgálatokhoz 45 724 szülői nyilatkozat érkezett vissza, közülük 422 szülő azért nem kérte a vakcinát, mert gyermeke korábban már megkapta az oltást.

Tavaly ősszel 36 974 lánynál kezdték meg az oltási sorozatot. Így a korábbi évekhez képest javultak Magyarországon a HPV-átoltottsági adatok, az idei tanévben már 78 százalék körül van, míg korábban 74-75 százalékon állt. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai szerint a HPV elleni oltási kampányokat bevezető európai országok között az átoltottság eléri a 75 százalékot.

Magyarországon a méhnyakrák vezető haláloknak számít, a mellrák után a második leggyakoribb nemi szervi daganat. Évente 1200-1300 nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt.

Címkék:
biztosítás, gyerekek, oltás, méhnyakrák, hpv, iskolak,