Parányi állatok támadják az EU lakosságát: százak halnak bele Magyarországon

NapiCsárt2018. november 12. 16:48

Az EU-ban több mint 30 ezren haltak meg az úgynevezett "szuperbaktériumok" miatt 2015-ben. És bár a tagállamok között óriási különbségek mutatkoznak, ami az elhalálozási számokat illeti, Magyarország az összesített lista 10. helyén áll. Ez pedig azt jelenti, hogy a vizsgált évben hazánban 543 életet követeltek a "szuperbaktériumok".

Az EU-ban 33 ezer ember halálát okozták antibiotikum-rezistens baktériumok 2015-ben - derült kit a The Lancet friss jelentéséből. Ezzel a "szuperbaktériu-mok" legalább annyira veszélyesek Európában, mint az influenza, tuberkulózis és a HIV együttesen. A statisztikák szerint azonban óriásiak a különbségek az egyes tagországok között. Míg Olaszországban például 10 762 halálesetet jegyeztek a szuperbak-tériumok számára (legtöbb), addig Izlandon mindösszesen egy ember veszetett emiatt az életét (legkevesebb).

Loading...

Magyarország az összesített lista 10. helyén helyezkedik el, ám ez még így is fele annyi halálesetet jelent a valóságban, mint amennyi a 9. helyett Portugáliaban bekövetkezik. A környező országok közül egyébként csak Ro-mánia van előttünk, Szlovákia, Ausztria, Horvátország és Szlovénia mind mö-göttünk végzett.

Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, statisztika, antibiotikum, baktérium,