Újabb veszély leselkedik a gyerekekre az interneten

MTI2018. január 27. 14:30

Sok a tévhit a gyermekek diétájáról, ráadásul ezekkel főként az interneten ismerkednek meg a szülők. Ez pedig adott esetben több kárt okoz, mint hasznot.

Sok tévhit kering az interneten a gyermekek diétájáról, ezeket pedig jobbára az internetről szedik a szülők - mondta el Lukasz Rebeka, dietetikus szombat reggel az M1-en. A szakember éppen ezért kollégáival mozgalmat indított a tévhitek eloszlatására, melynek célja, hogy helyen táplálják a gyermekeket, így elkerülve a civilizációs betegségeket.

A tévhitek között a szakember megemlítette a gyerekek kis felnőttként való kezelését és táplálását. Mint mondta,

a gyermekek megsokszorozzák súlyukat életük első néhány hónapjában, évében. Ehhez sok fehérjére, szénhidrátra és zsiradékra van szükségük. A zsiradékok nemcsak a testi, hanem a szellemi fejlődésükhöz is hozzájárulnak.

A helyes táplálkozáshoz szükség lenne arra, hogy ne az internetről, gyakran egymástól szerezzék be a szülők az információkat, hanem forduljanak szakemberhez, főként ha diétáról van szó.

Címkék:
biztosítás, gyerekek, pénzcentrum.hu, internet, étkeztetés, diéta, gyereknevelés, étrend,