Ide ne vidd a nagyit: begyógyszerezett zombikat talált a hivatal ebben az otthonban

Népszava2018. január 15. 10:05

Újabb szociális otthonról derült ki, hogy emberhez nem méltó állapotok uralkodnak. 2015-ben is vizsgálták már az otthont, akkor is rossz volt a helyzet, azóta pedig csak romlott - írja ma reggel a Népszava.

A Bács-Kiskun Megyei Platán Integrált Szociális Intézménybe látogattak el nemrég az ombudsmani hivatal munkatársai. Azon túl, hogy a 2015-ös vizsgálat megállapításai közült több nem teljesült, még romlott is a helyzet. Továbbra sem találták biztosítottnak a minimum 6 négyzetméteres lakóterület személyenkt, valamint meglehtősen lesújtó képet festettek a betegek napközbeni állpotáról is.

A látogatócsoport a társalgóban a televíziókészülék előtt alvó állapotban egymásnak dőlő emberek sokaságával találkozott. Az emberi méltósághoz való joggal nem összeegyeztethető, hogy az itt élő emberek a mindennapjaikat gyógyszertől kábult állapotban töltsék

- idéz az ombudsmani jelentésből a lap. Időközben fenntartót váltott az intézmény, a Népszava szerint a régi fenntartó át sem adta az ombudsmani jelentést az újnak.

A jelenlegi fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az ombudsmani látogatás óta már javlut a helyzet az otthonban.

Címkék:
biztosítás, otthon, állam, idős, betegek, nyugdíjasok, öregség,