MTI • 2017. augusztus 17. 08:30
Ha orvosi kontroll mellett szedik a betegek a függőségre hajlamosító gyógyszereket, akkor általában nem alakul ki addikció - nyilatkozta Német Attila, a Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója a csütörtöki Magyar Nemzetben.
Korábban Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatorna egyik műsorában úgy nyilatkozott: kétszázezren lehetnek azok, akik gyógyszerfüggők, 70 ezren altató- vagy nyugtatószerfüggők, 25 ezren orrcsepp miatti addikciótól szenvednek.
Németh Attila a Magyar Nemzetben kiemelte: a függőségi hajlam genetikailag öröklődhet, amennyiben a családban már előfordult szenvedélybeteg.
Egy olyan élethelyzetben például, amit nem tud kezelni, sokat stresszel és nyugtatókat kezd szedni, nem biztos, hogy érzi majd, hol a határ. De ha van rendszeres orvosi felügyelet, és a beteg is figyel magára, akkor még a hajlam ellenére sem lesz függő az illető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyugtatók és szorongásoldók mellett igen gyakran okoznak függőséget az altatók is. Németh Attila szerint ez leginkább azért alakul ki, mert idővel annyira hozzászokik a szervezet a gyógyszerhez, hogy nélküle már nem is tud aludni a beteg. Ezért nem célszerű hosszú távon szedni ilyen pirulákat, inkább csak akkor, ha az adott élethelyzet ezt megkívánja.
A gyógyszerfüggőség még nem akkora probléma hazánkban, mint az alkoholfüggőség, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a jelenséget. A pszichiátriákon is együtt kezelik a gyógyszer-, alkohol- és drogfüggőket.