Brutális volt a tegnapi vihar: 400 esethez hívták a katasztrófavédelmet

Pénzcentrum/MTI2017. június 26. 16:30

Elsősorban kidőlt fák és elárasztott pincék miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon vasárnap átvonuló zivatar után. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő reggel az MTI-nek elmondta: országszerte több mint 400 esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit.

Hajdu Márton elmondta: a legtöbb riasztás Bács-Kiskun, Békés és Győr-Moson-Sopron megyében volt. Többségében leszakadt faágak és kidőlt fák okoztak gondot.

Fennakadások voltak a közúti közlekedésben is. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt is kérték a tűzoltók segítségét: pincékből, alagsorokból kellett szivattyúzni a vizet.
Egyes helyeken a tetőszerkezeteket is megrongálta a viharos erejű szél. A katasztrófavédelemhez hétfő reggelig 45 épületkárról érkezett bejelentés - mondta az OKF szóvivője.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez hétfő reggel eljuttatott veszélyjelzésében azt írta:

délutánig keleten helyenként még kialakulhat zivatar, de heves zivatar már nem valószínű.

A hőmérséklet napközben 27 és 32 Celsius-fok között valószínű, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Késő estére 18-23 fok közé hűl le a levegő. A középhőmérséklet helyenként ismét elérheti a 25 Celsius-fokot. A hőség miatt Budapesten, valamint Pest, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Villámcsapásért is fizethet a biztosító

Akár a kizárólag személyi sérülést okozó villámcsapásra is fizet egy jó lakásbiztosítás - hívja fel a figyelmet a CLB biztosítási alkuszcég, az állandósulni látszó szélsőséges időjárás, az elmúlt napokban tapasztalt brutálisan nagy viharok és kiugróan nagymértékű károk kapcsán. Becslések és híradások szerint a viharok a kisebb falvakban okozzák a legnagyobb veszteséget, s a szerencsétlenül jártak nagy többségének semmilyen biztosítása nincs.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagyüzem van a biztosítóknál, az elmúlt napokban ugyanis kimagaslóan nagy rombolást hagyott maga után a tomboló szél, a szakadó eső, a hömpölygő sár és a villámcsapás. Utóbbi nemcsak az épületekben tett kárt, hanem embereket is elért, személyi sérülést okozott. Csak kevesen tudják: akár egy szimplának látszó lakásbiztosításban is lehet olyan tétel, amely erre az esetre - vagyis, akár kisebb sérüléssel járó villámcsapásra - is fizet kártérítést. Még az a kerekesszékbe kényszerült nő is kaphatna kártérítést a lakásbiztosítására - ha megfelelő van neki -, akiről a híradások szóltak a napokban: rádőlt egy hatalmas fa, ezért zúzódásokat, kartörést szenvedett.

Egy ingatlanra kötött jó szerződésben ugyanis nemcsak súlyos esetekre, hanem kisebb, nagyobb sérülésekre vonatkozó baleset-, egészség-, sőt akár utasbiztosítás is lehet - hívja fel a figyelmet Németh Péter, a CLB biztosítási alkuszcég értékesítési és kommunikációs igazgatója. A kérdés csak az, hogy mikor, milyen tartalmú szerződést kötöttek az ingatlanra. Tapasztalatok szerint azonban éppen a vihartól leginkább sújtott falvakban nincs semmiféle biztosítás, de legalábbis ritka, mint a fehér holló. A nagy erővel érkező vihar egész családokat tesz földönfutóvá, s biztosítás híján a szerencsétlenül járt emberek jelentős része nem számíthat másra, csak a szomszédok, barátok, rokonok jóindulatára, alamizsnára. Miközben egy ingatlanra - egy élet munkájára - havonta már pár száz forintos díjért is lehetne biztosítást kötni, ami a szerencsétlenségben busásan megtérülne.

Sokan a biztosításon spórolnak

Általános tapasztalat szerint az anyagilag megszorult emberek első körben a biztosítást szüntetik be, a díjon próbálnak spórolni. Pedig, biztosításnak még soha nem volt akkora értéke, mint mostantól, a szélsőségesre forduló időjárás miatt. Németh szerint most mindenkinek elemi érdeke, hogy legyen mibe kapaszkodnia, ha viszi a vihar a ház tetejét, ha rádől a fa az autóra, vagy ha elönti az utcán hömpölygő sár a pincét, a nappalit. A CLB szakértője azt tanácsolja azonban, hogy az se dőljön hátra, akinek van valamilyen biztosítása, hanem minél gyorsabban vegye elő, s nézze - vagy egy szakértővel nézesse - át, mi mindenre van benne jótállás. Még nem késő újítani, jobbítani az elavultakon vagy megkötni egyet, ha nincs, hiszen az előrejelzések szerint az egész nyár ilyen kiszámíthatatlanul szélsőséges lesz, mint az elmúlt napokban. Igaz, az új tételek és egy új szerződés átlagosan két hét után él, de időben még így is belefér a viharos nyárba.

Ha már beütött a ménkű

A CLB szakértője azt tanácsolja azoknak, akik a napokban kárt szenvednek, hogy a bejelentéseket ne halogassák, a viharkár bekövetkeztétől számított legkésőbb 3 napon belül jelentkezni kell a biztosítónál. Azzal ugyanis, ha még néhány napig víz alatt marad a pince, vagy tovább ázik a bútor a tető nélkül maradt házban, s még biztosabban tönkre megy a berendezés, nem fog több kártérítést fizetni egyetlen biztosító sem, sőt gyanús lesz a halogatás - figyelmeztet a szakértő. A biztosítók ugyanis nemcsak azt várják el az ügyfeleiktől, hogy minden lehetséges módon védekezzenek az esetleges kár ellen, hanem azt is, hogy ha már bekövetkezett a baj, haladéktalanul kezdjék meg a mentést.

Címkék:
biztosítás, vihar, kár, villám, károkozás,