Mindent megtenne otthona biztonságáért? (x)

Pénzcentrum2017. június 5. 05:00

Jövőbiztos megoldásra lesz szüksége.

Az ügyféligények, illetve a technológiai fejlődés hatására évről évre gyorsan nő a lakásbiztosításokkal megtéríthető káresemények köre. Az UNION Biztosító elsőként kínál olyan dinamikus vagyonbiztosítási szolgáltatást ügyfeleinek Joker néven, amely minden olyan, az ingatlant és a benne található ingóságot érintő vagyoni kárt megtérít, amelyre az általa kínált lakásbiztosítás nem, de bármely más hazai biztosítótársaság szolgáltatása fedezetet nyújt. Mivel a Joker a káridőpontban, tehát akár évek múlva nyújtott szolgáltatásokra vonatkozik, bőven kiterjed olyan fedezetekre is, amelyekről esetleg ma még elképzelésünk sincsen.

Az optimális lakásbiztosítás kiválasztása embert próbáló feladat. Ma hazánkban 16 biztosítónak 85-féle lakásbiztosítási terméke létezik és ezek közül 37-féle szerződés ma is köthető. Ráadásul az ügyféligények folyamatos változására reagálva - egyre-másra jelennek meg korábban nem ismert fedezetek is. Csak az utóbbi néhány évben - a teljesség igénye nélkül - jelentek meg például az alábbi szolgáltatások egyes lakásbiztosításokban:

  • dugulás által okozott károk
  • a falazatot és a nyílászárókat ért jégverés
  • beázás nyitva hagyott nyílászárón keresztül
  • bútorüvegezés
  • tűz nélküli füst- és koromszennyeződés
  • csőtörés során elfolyt víz
  • áramszünet során megromlott mélyhűtött élelmiszer
  • személyzet (például bejáró- vagy takarítónő) által okozott kár
  • a vásárlás során rejtve maradt épülethiba
  • besurranó tolvajlás

Az új Joker-szolgáltatást választók élvezhetik azt a nyugalmat, hogy nem kell azon gondolkodniuk, vajon minden ésszerű kockázatra tudtak-e védelmet szerezni. Hiszen elegendő számukra az is, hogy azt bármely más biztosító bevezeti a piacon, ezzel ráadásul automatikusan egy folyamatosan bővülő védelemmel rendelkezik a szerződő, hiszen a biztosítók innovációja a jövőben sem fog megállni.

Nehéz például megbecsülni, hogy a következő évek során az okos háztartási eszközök milyen, eddig ismeretlen kockázatokat fognak magukkal hozni. A robotizáció hatása hamarosan ugyanúgy megjelenik majd a biztosításokban, ahogyan az elmúlt években a napelemek vagy a geotermikus fűtési rendszerek esetében is történt.

A piacon szintén jelen lévő úgynevezett all-risk lakásbiztosításokkal szemben a Joker-szolgáltatás előnye, hogy az extra fedezetet kedvező, évi 5 ezer forint ellenében nyújtja, ezért cserébe a vagyoni jellegű káreseményekre évi egy alkalommal térít 100 ezer forintos limiten belül. Mindez - a hazai piacon eddig példátlan módon - dinamikus, vagyis változó fedezeti körű biztosításként érhető el 2017. június elsejétől.

További információk

(x)

Címkék:
biztosítás, lakás,