Erről álmodoznak a magyar fiatalok: tesznek is érte eleget

Pénzcentrum2016. március 13. 09:31

Még mindig az idősebb korosztályra jellemző a biztosítások kötése leginkább, azonban a fiatalok között is egyre többen gondolnak a hosszútávú jövőjükre. Emiatt a 30 év alatti korosztálynál jelentősen több megtakarítással egybekötött életbiztosítást kötöttek, mint 2014-ben.

A Groupama Biztosító és a GfK Hungária Piackutató Intézet 2015-ös országos, reprezentatív kutatásában azt vizsgálta többek között, hogy milyen vágyaink vannak a jövőnkkel kapcsolatban, és milyen lépéseket teszünk annak érdekében, hogy az eltervezett jövőképünk valóra váljon. Megvizsgálták, hogy az ügyfelek között az egyes korosztályok esetében milyen tendenciák figyelhetőek meg.

A kutatás megmutatta, hogy az emberek kezdik felismerni az öngondoskodás fontosságát, viszont még mindig csak kevesen tesznek érte. A fejekben már ott van a gondolat, hogy szükséges az öngondoskodás, hiszen például a megkérdezettek túlnyomó többsége (92 százaléka) tudja, hogy előtakarékosságra van szüksége a nyugdíjhoz, ugyanakkor a válaszadók több mint harmada (36 százalékának) egyáltalán nincs megtakarítása. Az is elgondolkoztató eredménye a kutatásnak, hogy tíz magyarból heten csak maximum 3 évre tervez előre.

A biztosító 2014-es és 2015-ös folyamatos díjas életbiztosítási kötési adatainak összehasonlítása alapján elmondható, hogy a 30 év alatti korosztály érdeklődése a többi korosztályhoz képest erőteljesebben nőtt a rendszeres díjas megtakarítási életbiztosítások iránt.

Ugyan a középkorúak kezében lévő szerződések száma többszöröse a fiatalok szerződésállományának, de már az is pozitív trendnek számít, ha egyre több fiatal kezdi megérteni, hogy a pályájuk elején megszerzett pénz egy részét nem szabad azonnal felélniük. Vagyis lehet utánpótlása a mostani 30 és 50 év közöttiek fokozott érdeklődésének a biztosítással kombinált vonzó megtakarítási formák iránt

 - mondta el Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Biztosító élet- és bankbiztosításért felelős ügyvezetőigazgató-helyettese.

Címkék:
biztosítás, megtakarítás, jövő,