Milliós bírság a biztosítónak: ezek voltak a hiányosságok

Pénzcentrum2015. december 7. 13:00

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 18 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosító Zrt.-re, ugyanis  egyes életbiztosításoknál az adminisztrációs díj levonása, illetve a konstrukciókhoz kötődő tartalékolást illetően nem minden esetben a szerződési feltételeknek megfelelően járt el - derül ki az MNB közleményéből.

Mint az MNB megállapította, a biztosító alapvetően jogszabályszerűen működik, ugyanakkor esetenként kisebb jelentőségű problémákat is feltártak az NN Biztosító egyes életbiztosítási termékei kapcsán. A biztosító több esetben jelentős késedelemmel teljesítette a pénzmosás és terrorizmus megakadályozására hivatott adatszolgáltatási kötelezettségét. Hiányosságokat állapítottak meg a leltározással, valamint egyes felügyeleti adatszolgáltatások alátámasztottsága kapcsán, illetve több esetben szegték meg az ügyfél-tájékoztatásra, panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásokat is.

Életbiztosításai esetében a biztosító számos szerződésénél nem volt képes megadni ügyfeleinek a szerződésük létrejöttéhez vagy megszűnéséhez kapcsolódó, illetve a rendszeresen, évente teljesítendő, jogszabályban előírt tájékoztatásokat, valamint azokat nem a megfelelő időszakra vonatkozóan vagy éppen késedelmesen teljesítette. Előfordult, hogy a biztosító megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adott az ügyfeleknek az életbiztosításokhoz kapcsolódó visszavásárlási jogokról is.

A feltárt jogsértések miatt az MNB 18 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosítóra, és kötelezte arra, hogy mindenkor a jogszabályoknak megfelelően működjön. A jegybank határozatában 2016. március 31-ig adott határidőt a biztosítónak arra, hogy írásban adjon tájékoztatást a jogsértések megszüntetésére vonatkozóan megtett intézkedéseiről. Az MNB megállapításai szerint ugyanakkor a biztosító alapvetően jogszabályszerűen tevékenykedik.

Címkék:
biztosítás, mnb, bírság, életbiztosítás, hiányosság,