Ekkora károkat okozott a tegnapi vihar: jöttek-mentek a katasztrófavédők

MTI2015. augusztus 17. 18:56

Országszerte számos helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. Több helyen, köztük a fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Hajdu Márton elmondta: vasárnap éjfélig mintegy kilencvenszer riasztották őket. Főként leszakadt faágak, valamint a hirtelen lezúduló felgyülemlett csapadékmennyiség okozott gondot. A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitiben például egy kempingben a nagy esőzés miatt többen hazamentek, másokat pedig az iskolában szállásoltak el.

Több helyen épületek is megrongálódtak, köztük csaknem húsz lakóépület. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon 14 családi ház tetejéről sodort le cserepeket a szél.

A vihar során több településen volt áramkimaradás is. Csongrád megyében, Szegeden pedig villámcsapás miatt gyulladt ki egy lakóépület.

Hétfő hajnal óta újabb károkról érkeznek bejelentések, Csongrád megyében és Budapesten jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. Személyi sérülésről a katasztrófavédelemnek nincs információja.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás és heves zivatar veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki hétfőre. A felhőszakadás miatt a fővárosra és Pest megyére valamint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.

Címkék:
biztosítás, vihar, viharkár, katasztrófavédelem,