Ezt minden szülőnek tudnia kell: a te gyereked is érintett

Pénzcentrum2015. június 17. 14:01

A felhőtlen nyári szünetben történik a gyermekbalesetek 30 százaléka. Ilyenkor fokozott felügyeletre van szükség, de segíthet az állami balesetbiztosítás is. A térítés alacsony összege miatt azonban érdemes a szülőknek kiegészítő biztosításban is gondolkozni.

Kedden, június 16-án hivatalosan is megkezdődött a szünidő, közel 1,2 millió diák szabadult ki idén az iskolapadból. Évente mintegy 1500 balesetben sérülnek meg gyermekek, ezeknek pedig a 30 százaléka nyáron következik be. Ellenben sok szülő nem is tudja, hogy

2003 óta, ingyenes balesetbiztosítást nyújt minden 3 és 18 év közötti gyerek számára az állam.

2015-ben a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-vel kötött szerződést a Magyar Állam képviseletében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, akárcsak tavaly. Az ezt megelőző években sokáig a Generali Biztosító Zrt. és az Allianz Hungária Biztosító Zrt. felelt a gyermekek biztosításáért.

Fontos tudnunk, hogy az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás egész évben, a nap 24 órájában érvényes, nemcsak az iskolában vagy óvodában, hanem az otthon, az utcán, kirándulás közben, nyaraláskor, bel- és külföldön szerzett sérülésekre is.

{{EMBED:infogram_0_biztositasi_esemenyek_es_biztositasi_osszegek8}}

Míg a biztosító társaságok változtak, addig a baleset esetén kifizetendő összegek nem növekedetek az elmúlt évek során. A térítés eleve alacsony összege miatt a szülőknek érdemes kiegészítő biztosításban is gondolkozni. Célszerű a választás előtt áttekinteni a meglévő biztosításokat is, mivel ilyen jellegű fedezetet több élet-, illetve lakásbiztosítás is kínál kiegészítő szolgáltatásként.

A baleset fogalma: a biztosított akaratától független, olyan hirtelen fellépő külső behatás melynek következtében a biztosított a baleset megtörténtétől számított egy éven belül meghal, vagy két éven belül állandó egészségkárosodást vagy múlékony sérülést (csonttörést) szenved - írja az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló Kormányrendelet.

A gyerekeknek szóló kiegészítő balesetbiztosítások egy része egyénileg köthető, másik részük olyan csoportos tanuló-balesetbiztosítás, amelyet az oktatási intézmény köt a biztosítóval (ilyenkor általában a szülő téríti az iskolának a gyermekére eső díjat, de akad példa az iskola általi finanszírozásra is). Utóbbira jelentenek példát azok a kifejezetten táborozásokhoz kapcsolódó biztosítási csomagok is, melyeknek díja a tábor jellegétől és a táborozás időtartamától függően változik. A választható módozatok skálája széles, az éves díjak összege - a kockázatviselés köre és a biztosítási összeg függvényében - ötszáztól egészen több tízezer forintig terjedhet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A balesetet annak bekövetkeztét követően a biztosított törvényes képviselője - amennyiben az igényét érvényesíteni kívánja - 30 napon belül köteles a biztosítónak bejelenteni. A Groupama Garancia Biztosító azonban nem veszi ennyire szigorúan ezt a határidőt, az ennél később érkező kárbejelentéseket is elfogadja

- válaszolta megkeresésünkre a biztosító társaság.

Hogyan jelenthetjük be szolgáltatási igényünket?

Amennyiben biztosítási esemény történik, az ehhez tartozó 3274-es számú igénybejelentő lap kitöltése szükséges, amelyet országszerte elérhetünk a biztosító ügyfélszolgálatain. Ezt kitöltés után faxon, postai úton vagy személyesen is leadhatjuk.

A szolgáltatási igénybejelentő mellé szükséges dokumentumokat ne felejtsük el csatolni. Ilyen például a baleset megtörténtétől keletkezett összes orvosi dokumentum fénymásolata, esetleges nyomozás során készült jegyzőkönyv, csonttörést igazoló röntgenlelet vagy ezt alátámasztó orvosi igazolás. A benyújtandó dokumentumokat a vonatkozó Kormányrendelet 2. számú melléklete határozza meg.

Címkék:
biztosítás, baleset, gyerek, szünidő,