Autósok figyelem: így bukhatjátok a bónuszotokat

Pénzcentrum2015. június 10. 09:40

Immár több éve nem rendeződött az az ügy, melynek eredményeként egy kötegyáni idős férfi elvesztette kedvezményét, bónuszát, és így csak drágábban tud kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni a biztosítókkal - írja a Beol.hu.

Egy békés megyei férfi 2009 novemberében egy alkuszon keresztül kötött biztosítást, akik 2010-től automatikusan vonhatták a havidíjat, de januárban és februárban ezt nem tették meg. Erre csak akkor derült fény, amikor 2012 márciusában az ügyfél eladta a járművét, és megszűnt a biztosítás. A biztosító bármikor levonhatta volna a hátralékos díjakat, azonban ezt nem tette meg, annak ellenére, hogy a számlán erre lett volna fedezet.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint az eladott gépjármű szerződésén megszerzett bónuszfokozatot az üzembentartó, tulajdonos két éven belül átviheti egy másik, ugyanolyan kategóriába eső gépjárműre. A besorolás elvész, ha a szerződés nemfizetés miatt megszűnik. Ebben az esetben viszont nem erről van szó, így a panaszt továbbították a biztosítónak.

Az ügy során kiderülhet, hogy a biztosító amiatt nem vonta le a díjat, mert a szerződés a biztosítónál létre sem jött, vagyis az alkusz nem továbbította a szerződést, vagy az előző szerződést nem mondták fel időben, és így az ügyfél nem válthatott volna biztosítót.

A KGFB-nél egyébként az ügyfélnek kell megbizonyosodnia arról, hogy a biztosítása díjrendezett, még akkor is, ha ennek ellenkezőjéről a biztosító nem értesíti.

 

Címkék:
biztosítás, KGFB, kötelező biztosítás,