Itt mindent megtudhatsz a legfontosabb védőoltásokról

MTI2014. október 30. 10:06

Új internetes oldalt hozott létre az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a védőoltásokkal kapcsolatos tévhitek eloszlatására.

Közleményükben azt írják, miközben a védőoltások következtében sok fertőző betegség ritkává, szinte ismeretlenné vált, az emberekben tévesen az a vélemény alakulhat ki, hogy a továbbiakban nincs szükség védőoltásokra, megkérdőjelezik azok létjogosultságát. A valóságtól elrugaszkodott "összeesküvés-elméletek" jelennek meg az interneten, ezek kitalált tudósokra vagy éppen minden tudományos alapot nélkülöző nemzetközi kutatásokra hivatkoznak.

Az írásokban csúsztatások, tárgyi tévedések jelennek meg, és előfordul az is, hogy valós tényeket tüntetnek fel hamis színben. Rendszeres, hogy az egyes fertőző betegségek súlyos egészségkárosító hatását bagatellizálják, így próbálják meg a közvéleményt befolyásolni - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

Az ÁNTSZ oldalán közérthetően foglalják össze a védőoltások hatásmechanizmusát, és kitérnek a várható mellékhatásokra is.

Az ÁNTSZ hangsúlyozza, hogy az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul kisebbek annál, mint amit a velük megelőzhető súlyos fertőző betegségek, a szövődmények jelenthetnek.

Címkék:
biztosítás, ántsz, oltás, egészségbiztosítás,