Változás a biztosítóknál - az ügyfeleket is érinti

MTI2014. október 4. 14:43

A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, befektetési szabadságot élvez, viszont szigorú rend szerint kell fogadnia ügyfelei panaszait - egyebek mellett ezeket tartalmazza az új biztosítási törvény tervezete.

A biztosító köteles fogadni az ügyfelei panaszait. A személyesen előadott panaszt minden munkanapon 8 és 16 óra között, a telefonon közöltet pedig a hét egy munkanapján 8 és 20 óra között is, míg az elektronikus levélben közölteket folyamatosan köteles fogadni. Az azonnal el nem intézhető szóbeli panaszról jegyzőkönyvet kell felvenni és ezzel írásbeli panasszá alakul át. Erre pedig 30 napon belül érdemi választ kell adnia a biztosítónak.

Az életbiztosításokat a megkötéstől számított 30 napon belül - indoklás nélkül - felmondhatja az ügyfél. Nem lehet felmondani viszont a hitelfedezeti- és a 6 hónapnál rövidebb idejű életbiztosítást.

Egy életbiztosítás megkötése előtt a biztosítónak kötelessége felmérni az ügyfél igényeit. Ez a kötelezettség átszáll az alkuszra, amennyiben ő köti a szerződést.

Címkék:
biztosítás, életbiztosítás, biztosító,