Drágulhatnak a gyógyászati segédeszközök

Világgazdaság2014. augusztus 25. 08:32

Négy gyógyászati segédeszközt gyártó cég levélben fordult az egészségügyért felelős államtitkársághoz kormányzati intézkedést kérve a tartósan gyenge forint hatásainak ellentételezésére - írja a Világgazdaság.

Azt kérik, hogy a kormány tegye lehetővé számukra, hogy szeptember 1-től minden támogatott gyógyászati segédeszköz esetében érvényesíthessék a jogszabályban szereplő öt százalékos áreltérést, vagyis áremelést. Ez a betegek térítési díjának növekedését jelentené, mivel a támogatás alapját képező árat, vagyis azt, amelyet a társadalombiztosítás elfogad, 2003 óta nem emelhetik a gyógyeszköz gyártói és forgalmazói. Az eszközök árának ennyire hosszú ideje óta tartó befagyasztása mára minimálisra csökkentette az árréseket.

A cégek a levélben úgy fogalmaznak, ha nem kapnak segítséget, első lépésként drasztikus költségcsökkentést lesznek kénytelenek végrehajtani, ami elsősorban létszámleépítést jelent, a továbbiakban pedig egyes termékeik delistázására kényszerülhetnek, ami az ellátást romlását okozhatja - olvasható a lapban.

 

Címkék:
biztosítás, egészségbiztosítás, gyógyászati segédeszköz,