Betilthatják a slim és a mentolos cigiket

MTI2012. december 13. 13:05

A mentolos és a vékony, úgynevezett slim cigaretták betiltását irányozza elő az Európai Bizottság (EB) egy készülő javaslata - írta csütörtökön a Bild című német lap.

A Bild szerint az EB csak egyetlen méret alkalmazását engedélyezné a cigarettagyártóknak, és megtiltaná a dohány ízesítését. A javaslat azt is tartalmazza, hogy a csomagolás felületének 75 százalékát az egészségkárosító hatásra figyelmezető felirattal és fényképekkel kell kitölteni. Az új irányelv 2014-től léphet életbe - írta a bulvárlap.

A Die Welt című német lap korábban azt írta, hogy a bizottság a cigaretta méretére, formájára és csomagolására vonatkozó szabályok radikális szigorítására készül. A javaslat szerint a szálaknak márkától és fajtától függetlenül egyforma méretűnek és fehér színűnek kell lenniük, vagyis nemcsak a vékony cigaretta tűnhet el, hanem a parafa dugó mintájú szűrő is. A cigarettás dobozok méretének és formájának egységesítése révén eltűnhetnek a keskeny, vagy lekerekített sarkú dobozok, és a bizottsági tervek szerint a gyártók olyan megoldásokat sem alkalmazhatnak, amelyekkel a doboz felnyitása révén el lehet takarni az egészségkárosító hatásra felhívó figyelmeztetést.

Az EB javaslata alapján a doboz felületének 75 százalékát kitöltő feliratok és fényképek, valamint az ugyancsak kötelezően előírt méretű zárjegyet is beleszámítva a gyártó már csak a doboz felületének nagyjából 10 százalékát töltheti ki saját belátása szerint, de számos megkötés léphet életbe itt is. Egyebek mellett tilthatják a dohány természetes eredetére, vagy a bio-, öko- és egyéb alternatív termelési módokra utaló kifejezéseket - írta a Die Welt.

A javaslat a dohánytermékek szabályozásáról szóló irányelv felülvizsgálata keretében készül. A Die Welt szerint öt év múlva, az irányelv újabb felülvizsgálata során teljes mértékben egységes, márkajelzés és minden egyéb megkülönböztető jegyet nélkülöző csomagolást írhatnak elő a gyártóknak az uniós polgárok egészségének védelme céljából.

Címkék:
zárjegy,