Kötelező polgári védelmi szolgálattal a katasztrófák ellen

Pénzcentrum2010. november 23. 09:02

Több intézkedéssel is reagálna a kormány a lakosságot veszélyeztető katasztrófákra - derül ki a katasztrófavédelmi rendszer fejlesztéséről szóló, a kormány által elfogadott koncepcióból. A törvénytervezet várhatóan jövő márciusra készül el - írja a Népszabadság.

Bevezetnék a köteles polgári védelmi szolgálatot, azaz a veszélyeztetett települések 22 és 27 év közötti lakosait egyszerűen "besoroznák". Ha azonban a szükséges létszám nem biztosítható, a sorban következő korosztályokat is bevonnák.

A polgári védelmi kötelezettséget veszélyhelyzetben mindazokra kiterjesztenék, akik nem érték el a nyugdíjkorhatárt. Aki nem tenne eleget a polgári védelmi kötelezettségének, annak szabálysértési eljárásra kellene számítania, igaz, a besorozás pénzzel megválható lenne.

A koncepcióban felvetődött az is, hogy a lakóingatlanokra kötelező biztosítást írjanak elő, ami a katasztrófák jelentette kockázatokra nyújtana fedezetet. A veszélyes üzemek számára ugyancsak előírnák, hogy kössenek olyan felelősségbiztosítást - vagy helyezzenek letétbe akkora biztosítékot.

 

Címkék: