Pénzcentrum • 2024. május 10. 10:15
Kiderült, hol épülhet meg Európa legnagyobb határátkelője a magyar-szerb határon. A kormány még márciusban hozott rendeletet egy Tompánál létesítendő új gyorsforgalmi úti határátkelőhely létesítéséhez szükséges előkészítési munkákról.
Közösen Szerbiával és kínai partnereinkkel megkezdjük Európa legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb forgalmi irányítását és átengedését biztosító nagy határátkelőhely megépítését Magyarország és Szerbia között. - mondta Szijjártó Péter amikor ismertette a Hszi Csin-ping kínai elnök látogatásán kötött megállapodásokat.
A Telex emlékeztet, hogy ez nem egy új terv, március 4-én jelent meg a közlönyben egy magyar-szerb határszakaszon megvalósítandó határátkelőhely-fejlesztésről szóló kormányrendelet, amelyben a kormány azzal bízta meg a minisztereket, hogy készítsék elő a Röszke 3. gyorsforgalmi úti határátkelőhely megvalósításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, valamint végezzenek el egy Tompánál létesítendő új gyorsforgalmi úti határátkelőhely létesítéséhez szükséges előkészítési munkákat.
Mindez azt jelenti, hogy Tompánál új gyorsforgalmi utat kell építeni, ezt Lázár János már be is jelentette, amikor tavaly nyáron arról beszélt, egy sor leállított beruházást mégis engedélyeznek. Ezek között van az:
- M9 gyorsforgalmi út déli lekötéséhez kapcsolódóan tompai új, teherforgalmi határátkelőhely és kapcsolódó gyorsforgalmi úti szakasz előkészítése;
- és az M9 gyorsforgalmi út előkészítése 51. sz. és 53. sz. főutak között lekötéssel Tompáig.
A fejlesztés azért jelentős, mert az egyik legkevésbé kihasznált autópályát, az M6-ost kötné össze a szerbiai nagy forgalmú A1-es autópályával, tehermentesítve az M5-öst a Balkán és Nyugat-Európa közötti tranzitforgalomtól.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Ujvári Sándor, MTI/MTVA