Súlyos árat fizethetnek a türelmetlen autósok: rosszul dönt, aki már most nyárigumira váltana?

Szánthó Péter2024. március 7. 05:37

Ne tévesszen meg senkit, hogy nap közben szokatlanul meleg van, még nincs itt az ideje annak, hogy nyári abroncsokra cseréljük a téli kerekeket az autón! - hívták fel a figyelmet a Pénzcentrumnak megszólaló szakértők. A Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke kiemelte, a legtöbben munkába járásra is használják az autóikat, ezért fontos a reggeli aszfalt, illetve levegő hőmérséklete - amely még túl hideg a nyáriguminak. Az egyik legnagyobb hazai abroncsértékesítő és gyorsszerviz hálózat szerint a nyárigumik árai a tavalyi évhez képest némiképp mérséklődtek. Viszont a növekvő szállítási költségek és a hulladékhasznosítási díj átalakulása miatt ez annyira nem érzékelhető a hazai kiskereskedelmi árakban.

A korai meleg hatására, joggal merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne a téli abroncsokat nyárira cserélni, de érdemes óvatosnak lenni, mert a sokat emlegetett 7 Celsius-fokos határ az átlagos napi hőmérsékletre vonatkozik - hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum megkeresésére Magály Péter, a MARSO Gumiabroncs és gyorsszerviz hálózat személyabroncs üzletágvezetője. Hozzátette, azt sem szabad elfelejteni, hogy az autósok jelentős része kora reggeli és a késő délutáni órákban közlekedik, amikor még hűvösebb van - nap közben, amikor valóban melegebb van a megszokottnál, az autó a parkolóban áll.

A márciusi hónapban az időjárás még tud meglepetéseket okozni. A legfontosabb, hogy biztonságban tudjuk magunkat, így a téli abroncs lecserélése még nem indokolt

- mondta Magály Péter. A szakember kiemelte, ezen átmeneti időszakában a téli abroncsok nem károsodnak jobban, mint ami normál felhasználásából eredendően származik.

Arra a kérdésünkre, hogy elkezdtek-e már nagy számban nyári abroncsra átállni, vagy a szervizekbe bejelentkezni az autósok, Magály Péter elmondta, jelenleg jelentős várakozási idő nem tapasztalható, akár másnapra is tudnak időpontot biztosítani az ügyfeleknek. A tapasztalatok alapján március utolsó hetétől várható hosszabb várakozás, akkor általában már csak egy-másfél hétre szoktak tudni időpontot adni a gumicserére. Hozzátette, weboldalukon működik az online időpontfoglaló rendszer, de természetesen telefonon és személyesen is el lehet ezt intézni.

A cég azt tapasztalja, hogy változó mértékben, de az abroncsok gyártói árai a tavalyi évhez képest némiképp mérséklődtek.

Viszont a növekvő szállítási költségek és a hulladékhasznosítási díj átalakulásának eredményeképp a tavalyi árszintek jellemzőek, illetve egyes termékeknél átlagosan 2 százalékos kiskereskedelmi áremelkedés várható. A Távol-Keletről érkező abroncsok esetében érzékelhető a Vörös-tengeren zajló konfliktus hatása is: ez a hajótársaságokat arra kényszeríti, hogy Afrikát megkerülve érkezzenek az európai kikötőkbe, ami jelentős többletköltséget és nem utolsó sorban jelentős szállítási idő növekedést is eredményez

- ismertette Magály Péter.

Árt a téli abroncsoknak a meleg idő?

Morenth Péter, a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke is arra hívta fel a figyelmet, hogy ne tévessze meg az autósokat az enyhe időjárás. Mivel a legtöbben munkába járásra is használják az autóikat, ezért fontos a reggeli aszfalt, illetve levegő hőmérséklete: amíg ezek 5 fok közelében vannak, nem célszerű felszerelni a nyári abroncsokat. A sokéves tapasztalat alapján március második felében, április elején már kockázat nélkül fel lehet tetetni a nyári szettet.

Túl sokáig azonban nem érdemes húzni: A téli körülményekre optimalizált gumiabroncsok számára a nyári hőmérsékleti viszonyok már túl magasak. A puhább gumikeverék tovább lágyul, ami növeli a fékutat, rontja a menet- és különösen a kanyarstabilitást, tehát fokozza a bal-esetveszélyt. A téli abroncsok nyári használata a gumiabroncsok jövő téli tulajdonságait is negatívan befolyásolja, és nem lesznek már képesek az eredetileg tervezett ha-tásfokuk elérésére, így se télen, se nyáron nem jelentenek optimális megoldást

- húzta alá az elnök, majd hozzátette, a nem az évszaknak megfelelő abroncsok használatával nem csak épségünket veszélyeztetjük, de a pénztárcánknak sem kedvezünk, hiszen abroncsaink élettartamát is lerövidítjük, ezzel nagyobb kiadást generálva, mint, amit egy-egy téli és nyári gumigarnitúra beszerzése jelente.

Ám ezen szabály alól is van kivétel: ha csak havi néhány tíz kilométer erejéig használjuk az autónkat, fent hagyhatjuk a téli szettet - tette hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szövetség sem tapasztal egyelőre sorokat a gumiszerelőknél: szerintük a tapasztalat azt mutatja, hogy a tavaszi csere kampányidőszaka jobban széthúzódik, kevésbé koncentrálódik, mialatt ősszel, az első hó mindig megijeszti az autósokat, akik megrohamozzák a szervizeket. Morenth Péter azt tanácsolta, hogy aki nem akar sorban állni, az kérjen most időpontot március végére. Aki pedig otthon cserélné ki a kerekeit, annak fontos alaposan megnézni az abroncsait: a felületi sérüléseket, az abroncs oldalfalának kidudorodásait kell figyelni.

A szálszakadás és a hasonló sérülések nem látványosak, de balesetveszélyes helyzetet idézhetnek elő, kétség esetén kérdezzük meg a szerelőnket. Egy alapos szemrevételezés egyébként sem árt: az erősen féloldalas kopás pl. a futómű rendellenességére, helytelen beállítására is utalhat. A nyári abroncs mintázatának legalább 3 mm mélynek kell lennie, de ne várjuk meg az utolsó mm-t. Fontos, hogy időről-időre a négyévszakos abroncsokat is meg kell vizsgálni: nézzük meg, hogy a fentieken túl, megfelelő-e a nyomásérték, illetve évente egyszer érdemes ezeket átcserélni a tengelyeken, az egyenletes kopás értelmében

- sorolta az elnök. Ami az abroncsárakat illeti, Morenth Péter szerint az elmúlt évek turbulenciája után a piac stabilizálódott, az infláció is mérséklődött, de némi áremelkedésre így is számítanak.

A bizonytalanság – például a Vörös-tengeri helyzet – nem jó, még akkor sem, ha a nagy gyártók mindegyike rendelkezik európai gyártókapacitással, ami csökkenti a rizikót és a szállítási időt. Ám a nyersanyagok egy része Európán kívülről érkezik, ami végső soron kihat a teljes értékláncra

- magyarázta.

Arra is kitért: nem feltétlenül szükséges idei vagy tavaly gyártott abroncsot vásárolnunk. Sokan vizsgálják ilyenkor az abroncsok DOT-számát, de ennek kapcsán Morenth Péter szerint érdemes felidézni, hogy a megfelelően tárolt abroncs nem gyorsan romló áru, eredeti tulajdonságait évekig megőrzi. A DOT-szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját: ebből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli.

Lehet, hogy nem idei mintázatúak, de az ötéves abroncsok is újnak számítanak, nem kell félni tőlük. A kereskedők ezekre sok esetben árengedményt adnak

- tette hozzá.  Arra a kérdésünkre, hogy a gumisok emeltek-e idén az áraikon, az elnök azt mondta, általánosságban elmondható, hogy igen, de a mérték változó. A legtöbb szerviz független, és ország-, sőt városrészenként is változó, hogy ki milyen árakkal dolgozik. Ezzel együtt azt javasolják, hogy az online piactéren megvásárolt abroncsokat is szakszervizben szereltessük fel.

Címkék:
időjárás, drágulás, áremelés, téli gumi, gumiabroncs, nyári gumi, meleg, téligumi, abroncs, abroncscsere, autósok, vörös-tenger,