Mérgelődhetnek a benzinkutak: módosította a kormány az üzemanyagok különadóját

Pénzcentrum2023. november 3. 09:35

A teganp Magyar Közlönyből derült ki, hogy módosította a kormány az üzemanyagok különadóját, a kisebb kutaknak továbbra sem kell adót fizetniük, a nagyobbaktól azonban nagyobb százalékban von el az állam – írja a hvg.hu. 

Az Orbán Viktor miniszterelnök szignójával ellátott rendelettel az extraprofitadóról szóló 197/200. kormányrendeletet írták át a tegnap este megjelent Magyar Közlönyben megjelent módosításban.

A következők szerint: üzemanyagok eladásából keletkező

  • évi 500 millió forint alatti adóalaprész után továbbra sem kell különadót fizetni,
  • évi 500 millió forintot feletti rész után viszont egységesen 3 százalékos lesz az extrateher.


Ez azt jelenti, hogy a nagyobb forgalmú kutak esetében mindenki a jelenlegi teher többszörösére emelkedik. Ami tehát azt jelenti, hogy 

  • az 500 milllió és 30 milliárd forint közötti forgalom után az eddig 0,15 százalékos különadó a hússzorosára,
  • a 30 milliárd és 100 milliárd forint közötti forgalom után az eddigi 1 százalékos teher a háromszorosára nő.

A legnagyobb kutakat esetén azonban a 100 milliárd forintot meghaladó bevétel esetében az ezen összeg feletti rész után eddig 4,5 százalékot kellett fizetniük, és ez most lecsökkentették 3 százalékra, vagyis a különadó mértéke ebben az esetben a kétharmadára csökken.

Címkék:
pénz, autó, benzin, benzinkút, forint, adó, drágulás, millió, magyar közlöny,