Szlovákiai buszbaleset: nyugdíjasok utaztak a buszon, 8 magyar állapota kritikus

Pénzcentrum2023. május 15. 18:53

A szlovákiai buszbaleset sérültjei közül tízet szállítottak kórházba, nyolc ember állapota kritikus - közölte az egészségügyi intézmény igazgatója a szlovák hírügynökséggel hétfő délután. Akik könnyebb sérültést szenvedtek azok hamarosan elindulhatnak Magyarországra a mentesítő járatokkal.

Mint azt korábban megírtuk magyar utasok is szállító autóbusz karambolozott egy kamionnal Szlovákiában. A baleset sérültjei közül tízet szállítottak a pozsonyi egyetemi kórházba, közülük nyolc ember állapota kritikus - közölte az egészségügyi intézmény igazgatója a szlovák hírügynökséggel hétfő délután - írja az MTI.

A többi sérültet a malackai (Malacky), nagyszombati (Trnava) és a szakolcai (Skalica) kórházakban látták és látják el. Az M1 aktuális csatorna tudósítója arról számolt be, hogy Pozsony három kórházába szállították a súlyos és közepesen súlyos sérülteket. Több életmentő műtétet is el kellett végezni. Az utasok súlyos arc-, gerincsérüléseket, medence- és végtagtöréseket szenvedtek. A baleset helyszínéhez közeli Malackában, a tűzoltólaktanyában egy krízisközpontot alakítottak ki, oda érkezik majd a könnyű sérültekért indított mentesítő busz.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, budapesti és miskolci magyarok, "feltehetően nyugdíjasok" utaztak a buszon. Közölte azt is, a jelenlegi információk szerint a balesetben egy ember meghalt, 13-an súlyosan, 8-an közepesen, 37-en könnyebben sérültek meg.

Más könnyű sérültekért megérkezett a mentesítőjárat, ők hamarosan elindulnak vissza Magyarországra. A műsorban elhangzott, hogy az utasok közül a legtöbben a hajnali indulás miatt aludtak az autóbuszon, így nem emlékeznek, hogy az ütközés pillanatában mi történt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A helyi mentőszolgálat a baleset után arról tájékoztatott, a kamion sofőrje nem vette észre a buszt, amikor kikanyarodott a pihenőről és nekiütközött, a helyi sajtó szerint viszont a busz sofőrje valószínűleg elaludt, néhány perce állt már a leállósávban.

A magyar busz egy kamionnal ütközött össze a szlovák D2-es autópályán. A szlovák tűzoltók szóvivője szerint több mint harminc tűzoltó vonult ki a közeli Malackából és Pozsonyból, a forgalmat ideiglenesen elterelték, a könnyebb sérülteket egy autóbusz szállította el a helyszínről. A szlovák rendőrség közlése szerint a baleset körülményeinek kivizsgálása még zajlik, azt viszont már tudni lehet, hogy mindkét jármű vezetőjének negatív volt az alkoholtesztje. A tudósító beszámolója szerint az autópályán már zökkenőmentes a forgalom.

Címkék:
autó, busz, autóbusz, szlovákia, kamion, buszbaleset, buszközlekedés,