Jelentős változást hozhat a Nissan új hibridje (x)

PR2023. április 17. 05:00

Hiába minden törekvés, napjaink benzines, dízel és tisztán elektromos járművei nem nyújtanak átfogó megoldást közlekedési problémáinkra. A belső égésű erőforrások (ICE) káros anyagokat juttatnak a levegőbe, a kizárólag akkumulátorról hajtott modellek (BEV) pedig egyebek mellett korlátozott hatótávolságukkal kényszerítik megalkuvásra a tulajdonosokat. Lehetőségként a – két konstrukció előnyeit ötvöző – hibrid hajtásláncok kínálkoznak, nem árt azonban tudni, hogy ezeknek is több válfaja létezik.

Az úgynevezett lágy hibridek (MHEV) esetében az elektromos hajtás inkább csak afféle segédlet az utazások során, az ilyen típusoknál a nullemissziós hatótáv éppúgy elenyésző lehet, mint az elektronok biztosította többleterő. A plug-in rendszerű, azaz elektromos hálózatra kapcsolható hibrideknél (PHEV) valamicskével jobb a helyzet, de korántsem ideális, hiszen a töltőpontkeresés és maga a töltés is időt, energiát emészt fel.

A Nissan által kidolgozott e-POWER rendszer megalkotásakor arra törekedek a legendás japán cég munkatársai, hogy a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen használata. Alapját kimagaslóan hatékony, 50%-os termikus hatásfokú, benzines motor adja. Ez termeli az áramot, ami a kerekek forgatásáért felelős villanymotort táplálja, méghozzá egy páratlanul fejlett feszültségszabályozó és egy nagy kapacitású, lítium-ion akkumulátor közbeiktatásával. Zárt rendszerről lévén szó, soha nincs szükség külső áramforrásra, elég megtankolni az autót, a kifinomult vezérlőegységgel társított, korszerű belső égésű motor pedig egyedülállóan hatékony formában alakítja át elektromossággá az üzemanyagot.

Maga a benzines erőforrás nem is vesz részt közvetlenül a hajtásban, az autót a nagy forgatónyomatékú, gázadásokra azonnal reagáló villanymotor mozgatja, egyenletes teljesítményleadással, valamint csendes, takarékos és környezetbarát működéssel járulva hozzá a bolygó megóvásához és a költségek csökkentéséhez. Az e-POWER természetesen automatikus szabályozású, de a vezető is választhat az üzemmódok közül, sőt akár négykerék-hajtású kivitelben is kérheti a hajtásláncot.

További jó hír, hogy a jövőbe mutató, gazdaságos műszaki megoldások szerelmesei a Nissan legvonzóbb modelljeiben, azaz a Qashqaiban és az X-Trailben ismerhetik meg az e-POWER rendszert. Aki nagy használati értékű, igazán korszerű kocsit keres, feltétlenül jelentkezzen be tesztvezetésre!

Tesztvezetés (nissan.hu)

(x)

Címkék:
autó, nissan,