Rengeteg magyar autós úszta már meg a gigabírságot: ők már nyugodtan alhatnak

Pénzcentrum2023. március 24. 18:05

Bár jelentősen drágult, még mindig rengeteg, az idei évben is több millió autópályamatricát adtak el.

Annak ellenére, hogy ettől az évtől jelentősen megdrágult, egyáltalán nem csökkent a magyar autópályamatricák eladása - írja az Index. A lap megjegyzi azt is, hogy ebben az évben eddig gazdára talált több mint 581 ezer éves országos e-matrica, nagyjából 1,87 millió éves vármegyei, további 230 ezernél több havi, valamint 1,36 millió heti (10 napos) jogosultság is.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) hozzátette azt is, hogy a matricákon belül a személygépkocsik és motorkerékpárok többségét magába foglaló D1-es kategóriásból adták el eddig a legtöbbet, megelőzve a teherautókat (D2), a buszokat (B2), illetve a vontatmányokat tömörítő U kategóriát. A legtöbbet Pest megyére értékesítettek (999 424), a dobogóra Fejér (215 ezer) és Győr-Moson-Sopron (144 ezer) fért még fel. A lista másik végén Veszprémet (2809), Zalát (16 ezer) és Baranyát (18 ezer) találjuk.

Címkék:
közlekedés, autó, autópálya, autópályamatrica, drágulás, jármű, autópálya-matrica, autópálya matrica megyei,