Gyökeres átalakulás jön Budapesten: készülhetnek az autósok, ez kemény lesz

Pénzcentrum • 2023. március 24. 18:47

A városlakók, gyalogosok és kerékpárosok érdekeit szem előtt tartva újítják meg a Váci utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Üllői utat – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester pénteken Budapesten.

Sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely elmondta: lassan befejeződik a 3-as metró felújítása, és szeretnék kihasználni az átépítés nyújtotta „történelmi” lehetőséget, ezért a kerületekkel, szakmai szervezetekkel egyeztetve kidolgozták az érintett városrészek fejlesztésének koncepcióját - ennek pedig nemsokára neki is akarnak kezdeni. Elmondta, hogy a fejlesztéseket európai uniós forrásból 2030-ig szeretnék megvalósítani. Szerinte a fejlesztés része, hogy az érintett utakon új gyalogátkelőket alakítanak ki, mert „nem lehet az aluljárókba száműzni az embereket” - számolt be a tervekről az RTL Híradó is.

Karácsony Gergely elmondta, hogy a tervek között a következő főbb pontok szerepelnek:

  • ott, ahol lehet, kerékpársávvá alakítják a buszsávokat, így a Váci úton kifelé a Dózsa György útig, az Üllői úton pedig a Kálvin tér és a Népliget között is ez történne
  • A tervek között szerepel, hogy ahol lehet, a dízelbuszokat trolibusszal váltják ki, a 9-es buszt Kőbánya-városközpontig meghosszabbított 72-es trolibusz váltaná ki. 
  • Szándékuk a zöldterületek növelése is a fővárosban, ennek részeként újul meg a Városháza park.

Emellett elmondta: a tervek között az is szerepel, hogy lebontsák a főváros egyik ikonikus, ám mára kissé rossz állapotú felüljáróját a Nyugati téren.

címlapi kép: MTVA/Bizományosi: Róka László

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
felújítás, főváros, uniós támogatás, belváros, főpolgármester, nyugati, nyugati pályaudvar felújítás,