Vigyázz, nem minden pályamatrica éri meg 2023-ban: drága döntés előtt a magyar autósok

Pénzcentrum2023. január 5. 10:03

Annyira megdrágult a 10 napos pályamatrica, hogy már nem minden autósnak éri meg megvenni. A Pénzcentrum most kiszámolta, mikor érdemesebb inkább az éves országos jogosultságot választani, vagy a megyei matricákkal matekozni. Mint kiderült, az eddig jó opciónak tűnő havi tikett mára az egyik legrosszabb lehetőséggé vált. Annyi biztos, hogy az új tarifákkal már sok esetben megérheti az elsőre drágábbnak tűnő opciót választani.

Komoly mértékben drágultak az autópálya-matricák 2023-ban. A tavalyi vignyetták január végéig még érvényesek, úgyhogy a magyar autósoknak pár hete maradt arra, hogy meghozzák az eddigi legsúlyosabb döntést.

Mielőtt belemegyünk abba, hogy melyik matrica mikor éri meg, lássuk az új díjtételeket. Az autósokat, így a közlekedők legnagyobb hányadát érintő D1-es kategória esetében ugyanis már nem biztos, hogy a legolcsóbb, 10 napos matrica az ajánlott választás!

Ugyanis az 3820 forintról 5500-ra drágult, azaz mintegy 44 százalékkal kerül többe, mint tavaly. Így pedig ez már csak azoknak ajánlható, akik fixen tudják, hogy csak alkalmanként vennék igénybe 2023-ban az autópálya-hálózatot. Hasonló a helyzet a havi matricával, ami 5210-ről 8900 forintra drágult, azaz 71 százalékkal kerül többe ma, mint 2022-ben.

Így viszont érdemes matekozni, és nagyjából összeszedni, hogy a következő évben mikor és mennyit szeretnénk használni a sztrádákat.

A havi matricát legfeljebb csak akkor tudjuk ajánlani, ha mondjuk nyáron sokat kell ingázni Budapest és a Balaton között. 3 hónapra 26 700 forintot kell ekkor kifizetni, viszont így már érdemes lehet elgondolkodni az éves matricán, és akkor a váratlan, vagy nem nyári utazásokkor sem kell majd külön jogosultságot vásárolni.

Ha valakinek fix útvonalai vannak, akkor azzal is jól járhat, ha az éves megyei matricákkal (idéntől 5 720 forintba kerülnek 5450 helyett) matekozik. Maradva a Balatonnál: ha tudjuk, hogy fixen Budapest és a déli part között kell közlekedni, akkor Pest, Fejér és Somogy megyére megvehetjük az éves matricát, összességében 17 160 forintért, és akkor 2023-ra meg van oldva a történet. Persze, csak abban az esetben, ha összességében háromnál többször kellene ehhez 10 napos matricát venni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Persze, arra is gondoltak, hogy ne lehessen teljesen meghekkelni a rendszert az éves megyei matricákkal, ugyanis a hazai autópálya-hálózat 14 megyén fut keresztül, úgyhogy az egész országot lefedő matrica-pakk több mint 80 ezer forint lenne - így jobban megéri az éves országos jogosultság.

Jócskán nőttek a pótdíjak is

2023-tól egyébként a pótdíjak is megemelkedtek: egységesen 15,6 százalékkal kell többet fizetnie a bliccelőknek. Azaz

  • az autósoknak 60 napon belüli fizetés esetén 18 750 forint a pótdíj,
  • 60 npon túl pedig 74 970 forint.

Külön érdemes kiemelni, hogy ha valaki elfelejtett matricát venni, vagy véletlenül benézte a megyehatár utáni első kihajtót, akkor sem kell megijedni! Ugyanis ha a felhajtástól számított 60 percen belül megváltjuk a jogosultságot, akkor elkerülhetjük a büntetést!

Címkék:
autó, autópálya, drágulás, áremelés, díjemelés, megyei matrica, matrica, megye, autópályadíj, autópálya matrica, megyei matricák érvényessége,