Váratlan bejelentés: Magyarországon is közkedvelt autók tűnhetnek el a piacról

MTI2022. május 21. 18:34

A Mercedes-Benz igazgatótanácsának elnöke bejelentette, hogy a vállalat a luxusszegmens felé fordul, így pedig több típus gyártását is megszüntetheti a német gyártó.

Ola Källenius, a Mercedes-Benz igazgatótanácsának elnöke egy franciaországi fórumon elmondta, hogy a jövőben a beruházások több mint háromnegyedét a legnagyobb profitot ígérő városi terepjárókra, limuzinokra fordítják – számolt ba a Handelsblatt üzleti lap.

Így 2026-ra 60%-ra emelkedik a luxusautók, köztük az S-osztályba tartozó limuzinok, az elektromos meghajtású EQS modellek, a Mercedes-AMG-k részesedése a csoport teljes értékesítésből.

Ami mindig is a márkánk lényege volt, az most már a stratégiánk magja is: a luxusszegmens

– idézték Källeniust, aki elmondta, hogy az üzleti modellt és a termékportfóliót még következetesebben ahhoz az alapelvhez igazítják, hogy a Mercedes-Benz csoport építse „a világ legkívánatosabb autóit”. Ugyanakkor leszögezte, hogy a mennyiség helyett a minőségre összpontosító stratégia nem vezethet további létszámleépítésekhez, és az üzemek kapacitásának jelentős kiigazításához sem.

A Handelsblatt vállalati forrásokból úgy értesült, az irányváltás többek között azt jelenti, hogy a belépő szintű Mercedeseknél – köztük a CLA-osztály modelljeinél – 2024-től hétről négy karosszériaváltozatra szűkül a kínálat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az átalakítás eredményeképpen sokkal többet kell majd fizetni az új Mercedesekért. A belépő szintű ár 28 ezer euróról (10,9 millió forint) valószínűleg 33 ezer euró fölé emelkedik, rámutatva, hogy a stuttgarti központú vállalat a drágább modellekre összpontosítva igyekszik több nyereségre szert tenni.

Első számú üzletágában, a luxusautók és kishaszongépjárművek gyártásában (Mercedes-Benz Cars & Vans) 14 milliárd euró üzemi eredményt (EBIT) ért el tavaly a társaság, ami az egy évvel korábbi 6,8 milliárd euró bő kétszerese. Az árbevétel-arányos nyereségmutató minden korábbinál nagyobb, 12,7% volt, szemben a vállalat előrejelzésében szereplő 10-12%-kal.

A Kecskeméten autógyárat működtető társaság az előző évben leválasztotta és a frankfurti tőzsdére vitte teherautógyártó üzletágát (Daimler Truck), február elején pedig bejelentette, hogy Daimler helyett Mercedes-Benz csoport néven működik tovább.

Címlapkép: DaimlerAG - Global Communication, Daimler AG

Címkék:
autó, luxusautó, autógyár, daimler, mercedes, autógyártás,