Újabb kötelező extra érkezik az autókba: már ettől is drágulhatnak az új modellek

Pénzcentrum2022. május 5. 10:31

Hamarosan már nálunk is kötelező lesz az új autókban az adatrögzítő, vagyis a feketedoboz, amely rengeteg információt gyűjt a járművek viselkedéséről.

Bár a feketedoboz csak július 6-ától kötelező, már most is vannak országok, ahol előírják az adatrögzítők beszerelését. Franciaországban például május elseje óta kötelező a repülőgépek feketedobozához hasonló szerkezettel ellátni az új típusú járműveket – írta a hvg.hu.

A doboz tűzálló lesz, általában a vezetőülés alá kerül és a jármű tulajdonosa elvileg semmilyen körülmények között nem manipulálhatja. A rendszer fő célja, hogy lehetővé tegye a közúti balesetek körülményeinek tisztázását és a felelősség könnyebb és egyértelmű megállapítását.

Az eszköz többek között képes elmenteni a jármű sebességét, egy fékezés intenzitását, a kormánykerék dőlésszögét, az autó dőlésszögét, valamint a kocsiban lévő különféle segédrendszerek működését, illetve éppen azt, ha ezek ki voltak kapcsolva. Bár a rendszer a rendszer hivatalosan folyamatosan dolgozik, 40 másodpercenként törli az adatokat, ugyanakkor egy incidens esetén, amikor kinyílnak a légzsákok, nem törlődnek az adatok. Ilyenkor az esemény előtti 30 másodperctől lehet elemezni az rögzített adatokat a rendőrségnek, valamint az igazságügyi szakértőknek, valamint a baleset utáni 10 másodpercet. Ha semmi nem történik, akkor újraindul a folyamat, és 40 másodpercenként felülíródnak a felvett adatok.

Hivatalosan ezek az adatok csak a rendőrség számára lesznek elérhetőek, a biztosítók számára nem, de a biztosítók például előírhatják a használatát, viszont cserébe kedvezőbb ajánlatokat kínálhatnak, mondván, a rendszer képes bizonyítani, ki hibázott.

Címkék:
autó, kötelező, adat, személygépjármű, autóbaleset, jármű,