Ettől olyan idegtépő Budapesten közlekedni: évről évre rosszabb a helyzet! Mi lesz ennek a vége?

Pénzcentrum2021. szeptember 13. 09:58

Egyre több jármű koptatja a budapesti utakat és ez elsősorban az agglomerációs települések folyamatos növekedésének köszönhető. A főváros körüli falvak és városok mágnesként vonzzák a lakosokat. Budapesten és Pest megyében húsz éve még együttvéve 2,83 millió ember élt, ám tavaly ez a szám már felment 3,04 millióra.

Ha a válság vagy a pandémia miatt a stressz-szintünk még nem szökött az égbe, akkor a dugók rendre tesznek róla, hogy a napunk ne teljen el minden feszültség nélkül. A fővárosban reggel és késő délután kész művészet nyugodtan közlekedni - írja a Növekedés.hu. Ez a helyzet pedig egyre súlyosbodik, hiszen egyre több ember él a fővárosban, és egyre több az autó is.

Ugyan, amikor a koronavírus beindult tavaly év elején, volt pár hét, amikor hosszú idő után először nyugodtan és könnyedén lehetett közlekedni a városban, de ezek az ideális közlekedési viszonyok hamar a múlté lettek. Az autós közlekedés most népszerűbb, mint valaha. A kontraszt főleg akkor óriási, ha a mai állapotokat a 2000-es helyzethez viszonyítjuk, azóta ugyanis Pest megyében és Budapesten több mint 400 ezerrel nőtt a forgalomban lévő személyautók száma.

Személygépkocsik száma Közép-Magyarországon (2000-2020)

  2000 2005 2010 2015 2020
Budapest 559 100 596 280 573 315 597 337 690 560
Pest megye 268 279 383 518 418 010 464 435 585 684
Közép-Magyarország 827 379 979 798 991 325 1 061 772 1 276 244

A külső kerületek úthálózata persze nem erre az óriási autó mennyiségre lett kitalálva. Amikor a II. kerület és a XII. kerület útjait kialakították, még nem számítottak rá hogy a budai ingatlanok tele lesznek olyan családokkal, ahol jóformán minden családtagra jut majd egy kocsi. A fővárosi közlekedés egyik állatorvosi lova a Budakeszi út, amelyen keresztül reggelente és késődélután a komplett Zsámbéki-medence akar be és kiközlekedni a városból. A 2x1 sávos út ráadásul annyira igénybe van véve, hogy viszonylag gyakran kell felújítani az egyes szakaszait, ami csak még jobban lebénítja a közlekedést.

A parkolók se tudják tartani az iramot az egyre növekvő autóállománnyal. Volt olyan rendőr, aki lapunknak elárulta: a fővárosban a szomszédok között rendre visszatérő konfliktus-forrást jelent a parkoló-helyek elfoglalása. A felállás a jövőben pedig minden bizonnyal csak romlani fog. Persze vannak tervbe vett fővárosi fejlesztések, amelyek igyekeznek kezelni a fennálló helyzetet, de ezek inkább tűnnek tűzoltásnak mint valódi átfogó probléma-kezelésnek. Ám amíg a nagyszabású tervek nem valósulnak meg addig minden bizonnyal évekig csak romlani fog a helyzet.

Címkék:
közlekedés, autó, Budapest,