Rengeteg magyar rosszul ül be az autójába: nem is tudnak róla, de óriási veszélyben vannak

Pénzcentrum2021. augusztus 26. 12:01

Egy friss együttműködés keretében olyan edukatív videósorozatok készülnek majd, amely nemcsak a kezdő vezetőknek, hanem a tapasztalt sofőröknek is szolgál hasznos vezetéstechnikai információkkal. Az első videóban az üléspozíció témakörét járja körbe közúti és versenyautóban is Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató, a HPRT pilótája.

Közös kampányba kezdett a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Hungarian Police Rallye Team Kft. (HPRT) a biztonságos közlekedésre való figyelemfelhívás és a hazai közlekedési morál javítása érdekében.  Váratlan helyzetbe bármikor kerülhetünk, így a mindennapi közlekedésben rejlő veszélyekre nem minden esetben tudunk felkészülni, de, ha jó alapokkal rendelkezünk és körültekintőek vagyunk, akkor már sokat tettünk saját magunk és mások biztonságáért.

„A hazai díjköteles utakon évente nagyjából 400 millió járműáthaladást, és körülbelül 3 millió járművet látnak a fix kameráink. Ezek hatalmas számok, melyek évről évre növekednek. Ezért is tartjuk különösen fontosnak, hogy a biztonságos közlekedés az alapműveltség részévé váljon, amihez folyamatos edukációra és széleskörű tárgyi tudásra van szükség. Ezért is örülök, hogy olyan szakértőket tudunk bevonni a #közlekedjbiztonságosan kampányunkba, mint a Hungarian Police Rallye Team, amelynek tagjai valódi, a biztonságos közlekedést támogató, a mindennapokban használható gyakorlati információkkal tudnak segíteni.” – fogalmazott Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.

A videósorozat első részében Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató, a HPRT pilótája a helyes üléspozíciót és az ahhoz tartozó járműbeállításokat mutatja meg, amelyeket sokan talán ismernek, de vagy nem, vagy helytelenül alkalmaznak.

„A könnyed és ugyanakkor biztonságos járműkezelés alapja a megfelelő üléspozíció. A jármű mozgását, esetleges csúszásait az autót vezető az ülésen keresztül érzékeli leghamarabb, ha megfelelően ül a volánnál. Ne tévesszük meg magunkat azzal, hogy egyszerűen hátra döntjük a támlát, hogy kényelmesen belefeküdjünk az autóba. A fekvő helyzetben történő vezetés ugyanis a jármű kezelésében alapvető késedelmet okoz, hiszen minden elsődleges reakciót megelőz a „felülés” mozzanata.” – tanácsolja Hoffer Zsolt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb helyzetben üljünk a volán mögött, nemcsak az ülést, hanem a biztonsági övet és – ha lehet – a kormányt is be kell állítanunk úgy, hogy valóban stabilan, könnyeden és biztonságosan tudjuk irányítani a járművet. Arról, hogy ezen beállításokat hogyan kell elvégezni, mire kell figyelni és miért fontosak ezek, Hoffer Zsolt a videóban beszélt részletesen.

Címkék:
vezetéstechnika, autóvezetés, vezetéselmélet,