Minisztériumi figyelmeztetés: életveszély az utakon - erről minden autósnak tudnia kell!

Pénzcentrum2021. augusztus 25. 16:06

Augusztus végétől október közepéig a szarvasbőgés időszakában az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére, melyre rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet.

A szarvasbőgés a természetföldrajzi jellemzőktől, az ökológiai adottságoktól és az időjárástól függően először az ország déli és nyugati részein kezdődik, először Baranya, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva általában a zempléni tájegység gímszarvasai zárják a sort.

A bőgési időszakban a szarvasok izgatottabbak, jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra. A szarvasok viselkedése megélénkül, késő délutántól kora délelőttig aktivitásuk fokozódik.

A hidegre forduló időjárás növeli a bőgés intenzitását, fő bőgésben a szarvasok egész nap mozgásban lehetnek.

A szarvaselütés súlyos következményekkel járhat, nemcsak a vad sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. Ugyanis a viszonylag magas testfelépítésű szarvas a szélvédőbe csapódva az utastérbe juthat. Az elütés következtében a nagy erőhatás miatt annyira megsérülhet a karosszéria, hogy az autó akár totálkárossá is törhet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve az erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is, mérsékeljük a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig vadat látunk, akkor érdemes lassítani, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, megugrására, gyors, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, és arra is, hogy egyszerre több egyed is felbukkanhat.

Ha mégis megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még nem múlt ki, akkor az agancsával, rúgásával, vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat. Baleset esetén hívni kell a 112-es segélyhívó számot és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes vadászatra jogosult tulajdona, elvitele lopásnak minősül.

Címkék:
közlekedés, autó, vadállat,