Egyre több pénzt fektetnek ide a magyarok: a sorsoláson autót is nyerhetnek

Világgazdaság2019. április 18. 09:31

Az elmúlt 4-5 évben jelentősen nőtt a nyereménybetétek száma és volumene hazánkban. Az OTP Bank mellett a Takarékbank is értékesít nyereménybetéteket - ahol nem csak gépkocsit, hanem robogót és ajándékkártyát is sorsolnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közlése szerint az újonnan váltott nyereménybetétek összege is folyamatosan nő: az OTP-nél jelenleg mintegy 2,9 millió gépkocsinyeremény-betétkönyvet tartanak nyilván. A betéttulajdonosok eddig mintegy 90 milliárd forintot fektettek ebbe a megtakarítási formába, miközben csaknem 800 ki nem váltott autó- és tárgynyeremény várja a gazdáját, van amelyik már 1982 óta. 

A hazai nyereménybetétek együttes értéke meghaladja a nyolcvanmilliárd forintot, és ismét egyre nő a számuk és összegük is - közölte a Világgazdaság. A a korábban népszerű öt- vagy tízezer forintos nyereménybetét helyett sokan ma már legalább ötvenezer forintot is beketetnek. A konstrukció népszerűségének oka, hogy a banki kamatok szintje alacsony, azonban a szerencsefaktornak köszönhetően kis befektetéssel is komoly nyereség érhető el ezzel a termékkel.

A nyereménybetét-piacon két magyarországi kibocsátót tartunk számon, az OTP Bankot és a Takarékbankot. Ennél a megtakarítási formánál a bankok nem közvetlenül a tulajdonosnak fizetik ki a kamatot, hanem összegyűjtik, és ebből rendszeresen autó- és tárgynyereményeket sorsolnak ki. 

A sorsoláson bárki részt vehet, aki legalább egy hónapig birtokolja a vásárolt nyereménybetétet.

A konstrukcióból következik, hogy minél nagyobb összeget fektetünk be, annál nagyobb az esélyünk a nyerésre. A nagyobb címletű betéteket arányosan többször teszik a sorsolási jegyzékbe. A nyertesek nyereménybetéteik számait a bankok honlapján, vagy a fiókokban kifüggesztett jegyzékben, napilapokbanm mobilapplikációban teszik közzé - tájékoztatott az MNB.

Címkék:
autó, betét, sorsolás, megtakarítás, penzcentrum, utalvány, robogó, nyereménybetét, gépkocsinyeremény,