Ennyivel szúrják ki a szemét a közlekedni vágyó mozgássérülteknek

Pénzcentrum/MTI2018. május 7. 13:00

Tavaly több százan pályáztak a súlyosan mozgáskorlátozottak gépkocsibeszerzésre kiírt Autóplusz 2018 pályázaton meghirdetett 50 millió forintra. Idén megint kiírtk a pályázati lehetőséget, de csupán a tavalyi összeg kétszerese, százmillió forint pályázható.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: az Autóplusz elnevezésű pályázatot először tavaly írta ki a minisztérium, arra több száz igény érkezett. A 2018-as költségvetésben megduplázták a keretet, így idén százmillió forint áll rendelkezésre két körben. Az első körben 17 nyertest hirdettek, a második körre pedig május 31-ig lehet beadni a pályázatot. Az államtitkár hangsúlyozta, a pályázatban a korábbi lehetőségekkel szemben nincs kötelező hitelfelvétel, nincs márkakötöttség, sem modellkötöttség, és a támogatási összeg is magasabb.

Címkék:
utazás, közlekedés, autó, kormány, pályázat, emmi, mozgáskorlátozottak,