Drágultak a kötelező biztosítások: ennyit kell idén fizetni

Pénzcentrum2017. július 7. 15:00

2017 első félévében a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja 34 500 forint volt, ami 8,5 százalékkal magasabb 2016 hasonló időszakában mért 31 800 forintos szintnél. Az év eleje óta ugyanakkor érdemi változás már nem tapasztalható a díjak mértékében. Az összes kgfb-kötésnek immár mintegy 66 százalékát teszik ki az évközi szerződések, melyek négyötödén öt biztosító: az Allianz, a K&H, az Union, az Aegon és a Wáberer osztozik - derül ki a Netrisk adataiból.

"A növekvő gépjárműforgalom és a személyi sérülésekhez kapcsolódó, gyorsan emelkedő összegű kártérítések miatt megugró kárhányad szükségessé tette a díjak korrekcióját az elmúlt évek rendkívül alacsony szintjéről - magyarázza Sebestyén László, a cég vezérigazgatója. - Ez a szint ugyanakkor Európában továbbra is az egyik legalacsonyabb, köszönhetően a tucatnyi érintett biztosító közötti erős versenynek. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy ma már a szerződések jelentős részét díj-összehasonlító oldalakon keresztül kötik, amelyek egyszerűen áttekinthetővé teszik az ügyfelek számára a kínálatot."

Kampányon kívül is tudatosak vagyunk

Az évközi időszakban az ügyfelek alapvetően két okból kötnek kgfb-szerződést: vagy a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (ezt nevezik azonnali kötésnek), vagy a már meglévő szerződés évfordulóját megelőzően elvégzett díjszámítás nyomán, (ezt nevezik évfordulós kötésnek). Míg az utóbbiak esetében átlagosan 27 400 forintért szerződtek az autósok, az összes szerződés közel kétharmadát kitevő azonnali kötések átlagosan 39 200 forinton születtek.

Az idei év első felében a portálon keresztül kezdeményezett összes kgfb-szerződés 35 százaléka évfordulós váltás volt, ami azt mutatja, hogy az autósok jelentős része az év végi kampányidőszakon kívül is tudatosan összehasonlítja a biztosítók ajánlatait.

Év közben is kedvezmények csökkenthető a fizetendő díj

Az év végi kampányhoz hasonlóan évközben is számos díjkedvezményt kínálnak a biztosítók, melyek összességében akár harmadával is csökkenthetik az adott autóra vonatkozó fizetendő díjat. Többségük egyaránt kedvezményt ad az egyösszegű befizetésre, illetve a bankszámláról történő fizetésre. Ennek is köszönhető, hogy az évközi váltók 63 százaléka már eltekint a postai csekktől, és 70 százalékuk egyösszegben rendezi a díját.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Biztosítók szerint vizsgálva az évközi kgfb-szerződéseket azt tapasztalhatjuk, hogy miközben egyes biztosítók mind az év végi kampányban, mind az évközi időszakban a topon szerepelnek, mások inkább valamelyik szezonra fókuszálnak.

Az idei évközi szezon eddigi nyertesei

  • az Allianz,
  • a K&H,
  • az Union,
  • az Aegon
  • és a Wáberer,
együttesen az új szerződések 79 százalékát szerezték meg.

Közülük két nagy biztosító, az Aegon és az Allianz is hiányzott az év végi kampányidőszak top5 listájáról, ami azt mutatja, hogy ők már elsősorban az egyébként immár az autósok 66 százalékát érintő évközi időszakra koncentrálnak.

Címkék:
biztosítás, autó, KGFB, díj, emelkedés,