Pénzcentrum • 2017. január 17. 11:00
Januárban eddig 672 személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél intézkedtek rendőrök, a korábbi statisztikák szerint pedig akár 3 ezer baleset is bekövetkezhet az első negyedév téli időjárásában, a csúszós utak miatt megnő a koccanásos balesetek száma. Ezzel együtt annak is nagyobb a veszélye, hogy egy koccanás után sufnituninggal rendbe tett autót próbáljanak meg ránk sózni a nem megbízható eladók.
Télen a vezetők gyakran rosszul mérik fel az útviszonyokat, előfordulhat, hogy ugyan süt a nap, de az út az árnyékos részein jeges, és általában ilyenkor történnek a balesetek a vidéki, vagy erdei utakon és a városokban is több a koccanás. Az ilyen balesetek sokszor nem járnak látványos sérülésekkel, de ez nem jelenti azt, hogy később ne okozhatnának fájó költségeket és dühítő problémákat az új tulajdonosnak.
- mondta Petr Vanecek, az AAA Auto ügyvezetője.
A kisebb autókban már alacsony sebesség mellett bekövetkezett balesetekben is keletkezhetnek olyan károk, amelyek első ránézésre nem tűnnek ugyan súlyosnak, de ha nem szakszerű a javítás, akkor veszélyeztetheti az utasokat a későbbiek során (például ha a biztonsági öv nem tart elég jól, vagy a futóművet nem állították be megfelelően a koccanás után, de a légzsákkal is lehetnek problémák). A jó hír, hogy a legtöbb ilyen sérülés és hiba standardizálható és szakszerű módszerekkel felismerhető.
Télen a legőszintébbek a motorok, de csalóka lehet az alváz
A cél ügyvezetője szerint a téli autóvásárlás egyik igazi előnye, hogy ilyenkor a legőszintébbek a motorok. "A hideg idő, az extrém körülmények próbára teszik a motorokat is.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hidegben az akkumulátor és a fűtés is könnyebben tesztelhető. Az alvázat azonban sokkal tüzetesebben kell megvizsgálni, mert a rárakódott latyak sok mindent elfedhet és a féket is nehezebb tesztelni a csúszós, havas úton" - mondta Vanecek.