Astra ügyfelek, figyelem! Március 3-ig erről gondoskodni kell

Pénzcentrum2016. február 26. 10:32

Az Astra Biztosító hazai nem kgfb-károsultjai a román biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket, illetve egyéb (pl. díj-visszatérítési) igényüket a román garanciaalaphoz. Fontos, hogy a kérelmeknek legkésőbb március 3-ig be kell érkezniük az FGA-hoz.

A román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. biztosítóval (Astra Biztosító) szembeni nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) jellegű - például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló - kárigényeket, illetve bármely szerződés esetén a szerződők által befizetett, de meg nem szolgált biztosítási díjakat - ideértve a kgfb szerződéseket is - a román biztosítási garanciaalap (FGA) téríti meg.

Mint ismeretes, a román pénzügyi felügyelet (ASF) legutóbbi tájékoztatásában közölte a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy a kárbejelentéseket és a kárrendezést megindító, valamint a kárkifizetési kérelmet magyar nyelven - kizárólag írásban - úgy kell benyújtani a román garanciaalaphoz, hogy az

március 3-ig meg is érkezzen.

A közelgő határidőre tekintettel érdemes ismételten felhívni az Astra biztosító hazai ügyfeleinek figyelmét, hogy az eddig elmulasztott nem kgfb kár- vagy egyéb, pl. díjvisszatérítési igénybejelentésüket mielőbb tegyék meg. Az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének vagy esetleg az FGA-nak korábban már beadott kárbejelentéseket is javasoljuk ismételten megküldeni.

A magyarországi nem kgfb-s károsultaknak, illetve a meg nem szolgált biztosítási díjat visszaigénylőknek a román jogszabályok alapján még egy további írásos - de magyarul is kitölthető - kárkifizetési kérelmet is be kell adniuk az FGA-hoz. Célszerű ezeket is - akár a többi dokumentummal együtt - úgy elküldeni, hogy március 3-ig megérkezzenek a címzetthez.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az FGA-nál tehát többféle kérelmet kell kitölteni, ezek, s az elküldésükkel kapcsolatos tudnivalók a román garanciaalap honlapján, illetve ügyfélszolgálatán érhetők el (a nyomtatványok elérési helyére lsd. melléklet is).

A kgfb-károk intézését, kifizetését a múlt év őszén született törvényi szabályozás nyomán jelenleg is végzi a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Javasolt, hogy az eddig még nem jelentkező károsultak késlekedés nélkül itt jelentsék be kgfb-kárukat. Ezzel párhuzamosan célszerű, hogy az esetleg még mindig Astra kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelek minél hamarabb szerződjenek át egy másik biztosítóhoz.

Címkék:
biztosítás, autó, astra,