Pénzcentrum • 2015. november 24. 12:03
Pontosan egy hete maradt az év végi évfordulós kötelező biztosítással rendelkezőknek arra, hogy eldöntsék: elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő egy éves időszakra vagy inkább szerződést váltanak.
Az autósok jelentős része a határidő-közeli napokra hagyja a döntést: 43 százalékuk az utolsó héten lép, vagyis az utolsó napokban komoly mértékben felpörög a biztosításváltások száma, még közel százezer felmondás várható - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Netrisk.
A biztosítási alkuszok az idei évben szintén hasonló tendenciára számítanak. Az autósok hagyományosan szeretnek az utolsó pillanatban lépni.
Ezért az összehasonlító portálok zöme az utolsó napon már csak korlátozásokkal fogad be felmondási megbízást.
A kampány félidejében változás történt a dobogón: Miközben az első két helyen továbbra is a K&H és az Union áll, a Signal feljött a harmadik helyre, immár több mint másfél százalékkal maga mögé szorítva az Allianzot. Az ötödik helyen továbbra is a Groupama áll. A felsorolt öt biztosító seperte be eddig az új szerződések 84 százalékát, a fennmaradó 16 százalékon osztozik a többi kilenc biztosító - derül ki a Netrisk adataiból.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az átlagdíj mértéke továbbra is 13 400 forint körül mozog, az új szerződést választók átlagosan mintegy négyezer forinttal fognak kevesebbet fizetni az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjhoz képest.