Autósok, figyelem! Fontos határidő jár le hétfőn

Pénzcentrum2014. november 26. 12:00

Már csak néhány napjuk maradt az autósoknak arra, hogy eldöntsék, lecserélik-e év végi évfordulós kötelező biztosításukat, vagy sem.

A díjértesítőkből megismert magasabb díjak miatt a váltás mellett döntők meglepően magas összegű megtakarítást tudtak elérni: 38 százalékuk tudott legalább 7500 forinttal kedvezőbb díjú szerződést kötni úgy is, hogy jóval több mint harmaduk nem a legolcsóbb ajánlatot választotta - derül ki a Netrisk.hu statisztikáiból. Érdemes minden érintett autósnak díjkalkulációt végeznie, és mielőbb döntésre jutnia: a felmondásoknak ugyanis hétfő éjfélig el kell jutniuk az érintett biztosítókhoz.

A biztosításközvetítő portál az előző évek statisztikái alapján arra számít, hogy sok autós a hátralévő utolsó napok során jut döntésre, ami további mintegy 50 ezer autós rohamát vetíti előre. A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség.

A jelenlegi biztosítóktól megkapott díjértesítőkben szereplő indexdíjak a portál adatai szerint bizonyos szegmensekben átlagosan 25-30 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi díjnál, emiatt kevésbé meglepő, hogy a megajánlott jövő évi díjakhoz képest a váltók idén is jelentős összegeket tudtak megtakarítani: 57 százalékuk több mint 5000 forintot tudott megspórolni, több mint egynegyedük esetében pedig ez az összeg a 10 ezer forintot is meghaladta.

Idén is folytatódik az a tendencia, hogy a kgfb-szerződők egyre nagyobb része az ár mellett más szempontokat is mérlegel, legyen az az adott biztosító neve, vagy az általa kínált egyéb szolgáltatások (például a kampány során együttkötési kedvezménnyel kínált további biztosítások). Egyébként számos díjkedvezményt alkalmaznak a biztosítók, amelyek összességében akár 40 százakéknál is nagyobb mértékben nyomják le az adott autóra vonatkozó átlagdíjat. A legnépszerűbb díjkedvezmények a gépjármű utáni (például a kora), a díjfizetés gyakorisága, vagy a gyermek után járó kedvezmény.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
biztosítás, autó, KGFB, kötelező biztosítás,