Már másfél milliárdnál is többet költöttünk mobilparkolásra

MTI2014. október 1. 19:00

A nemzeti mobilfizetési rendszer július 1-jei indulása óta eltelt három hónapban 3,7 millió mobilparkolási tranzakciót hajtottak végre a felhasználók és 340 ezer autópálya-jegyet vásároltak - közölte a Nemzeti Mobilfizetési (NMF) Zrt. szerdán.

A közlemény szerint folyamatosan nő a rendszeren keresztül megvalósuló közterületi mobilparkolások száma és egyre több felhasználó egyenlíti ki mobilfizetéssel a közterületi parkolási díját.

A mobilparkolásból származó forgalom (az önkormányzatok és az állam számára megfizetett díjak összege) 1,615 milliárd forint volt, míg az autópálya-matrica és a HU-GO viszonylati jegyek értékesítésének forgalma 1,154 milliárd forintot tett ki a július-szeptemberi időszakban.

Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója a közleményben kifejtette, hogy a következő hónapokban a rendszert a már meglévő közterületi parkolókon túl, igény szerint tisztán piaci alapon működő területekre is ki kívánják terjeszteni.

Hozzátette, hogy innovatív kiegészítésekkel tovább fejlesztik azt a mobilapplikációt, amelyen keresztül a közterületi parkolás igénybe vehető.

Címkék:
utazás, autó, mobilparkolás,