Rengeteg P+R parkoló hiányzik még Budapestről

Népszava2014. március 7. 09:02

A főváros felmérései szerint a parkolási igények kielégítéséhez, a városon belüli forgalmi és környezeti terhelés érdemi csökkentéséhez legalább 20 ezer további P+R parkoló férőhely kialakítására lenne szükség - írja a Népszava.

Több probléma miatt sem működhet rendeltetésszerűen számos budapesti P+R parkoló - tájékoztatta a lapot egy közlekedési szakértő, aki több évig volt tagja a fővárosi önkormányzat Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottságának, és aktívan közreműködött a P+R parkolás rendszerének kidolgozásában is.

Első problémaként említette, hogy még a mai napig sincs elegendő parkoló, és a már meglévők is meglehetősen kevés férőhellyel rendelkeznek. Gondot jelent az is, hogy az agglomerációból érkezőknek igen kevés lehetősége adódik letenni a gépjárművüket, akár vonattal, Hévvel vagy gépkocsival érkeznek.

Szakértők abban egyetértenek, hogy bővíteni kell a P+R parkolók számát és befogadóképességét, abban azonban eltérő a vélemény, kevesebb de nagyobb vagy több, kisebb épüljön. Az ideális az lenne, ha viszonylag sűrűn ingyen vagy nagyon olcsón igénybe vehető, őrzött parkolók épülnének a vasút, gyorsvasút, HÉV állomások mentén.

Címkék:
autó, Budapest, parkolás, környezetgazdálkodás,