Ma élesíti csodafegyverét a NAV: innentől mindent látni fognak
Jaj, a hazárd csalókra.
Jaj, a hazárd csalókra.
"Ez már az elejétől benne volt a családunkban, hogy tanulni, kell, és akkor lehet belőlem bármi" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjúban Schwéger Zsófia, festő. Az immáron Londonban élő művésszel Budapesten beszélgettünk eddigi pályája alakulásáról, a művészetben kialakuló brutális versenyhelyzetekről, illetve arról is, Magyarországon mekkora közönség tud megfizetni egy több millió forintos festményt. A magyar festő ráadásul azon kevesek közé tartozik, akinek hamarabb volt New York-i galéria-képviselete, mint magyar.
A hatóságok sokszor jobban ismerik a cégek adóügyeit, mint ők maguk.
Sokan a járvány miatt tanulták meg digitális formában intézni a pénzügyeket.
A gyenge közegészségügyi infrastruktúra és az általános vakcinahiány komoly akadályokat gördített a régió gazdaságainak normalizálására tett erőfeszítések elé.
Véget ér a türelmi időszak.
Épp a luxusnyaralásról tértek haza, mikor lekapcsolták őket.
A NAV ugyanis a múlt héten tette közzé az adóbevallás tervezeteket, ami nem csak kötelességet ró azokra, akik adatai a hatóságnál nem teljesen pontosak.
Hitted volna? 2021 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 411 000 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint volt, mindkettő 9,5%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.
Több kárt okoz, mint hasznot.
Sokan követnék őket.
Sokan már csak erre esküsznek.
Mennyi idő egy vállalkozás indítása és mi szükséges egy egyéni vállalkozás indítása / KATA vállalkozás indítása során? Mutatjuk, egy egyéni vállalkozás indítása mennyi idő lehet!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint 2020 negyedik negyedévében átlagosan 38 609 alkalmazott dolgozott a magyarországi bankoknál, ami több mint ezerrel, 2,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az acb Galéria tulajdonosával a hazai képzőművészeti életről; a kortárs művek befektetési célú gyűjtéséről; és arról is beszélgettünk, van-e helye az MNB-nek a művészeti piacon.
Nőtt a pénzügyi tudatosság.
Több országban is aktívan terjed egy új adathalász támadási típus.
A magyarországi cégvezetők kissé kedvezőbbnek ítélik meg a gazdasági helyzetet, mint a világátlag - derült ki egy friss felméréséből. A hazai cégek többsége új termékkel vagy szolgáltatással állt elő a válság során, ami sokszor a túlélés kulcsa volt. Ma már a többség új dolgozók felvételén gondolkozik.
Továbbra is a munkanélküliségtől tart a leginkább a lakosság.
Pedig januárban még sokan bizakodtak...