Egyre durvul a boltok bérháborúja: brutális fizetésemeléseket jelentett be a Lidl
A brit Lidl bejelentette, hogy júniusban több mint 3%-kal növeli a dolgozók béreit.
A brit Lidl bejelentette, hogy júniusban több mint 3%-kal növeli a dolgozók béreit.
A Máltai Szeretetszolgálat értékesít benne olyan termékeket, amelyek felzárkózó felvakban készültek, piacot adva a hátrányos helyzetű településeken dolgozók munkájának.
A KSH friss adatai szerint 2023-ban a nyugati országrészben jóval az országos átlag felett csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Egyre dinamikusabb a fogyasztás helyreállása, márciusban 4,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ezzel már három egymást követő hónapban nőtt a fogyasztás - közölte az NGM.
2024. márciusban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1586 milliárd forintot ért el.
Ha a dohánytermék-kiskereskedő 1 éven belül harmadik alkalommal szolgál ki fiatalkorút, a hatóság engedélyét is visszavonja.
A magyar vásárlók különösen árérzékenyek, még mindig megnézik, hogy mire, mennyit költenek.
Nemcsak a diszkontláncoknál, a klasszikus hiper- és szupermarketekben is egyre nagyobb teret hódítanak a sajátmárkás termékek.
A szabályozási intézkedések és az egyre éleződő verseny a boltlánc pozíciójának további romlásához vezethet Közép-Európában.
Az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA, a világ legnagyobb luxuscikk-gyártójának bevétele 2 százalékkal csökkent.
Miért nem védjük ugyanígy "a gyerekeinket a kólától, amely családbarátként van agyon reklámozva, és tízszer több fogy belőle, mint energiaitalból"? - teszi fel a kérdést a MESZ.
A kiskereskedelmi ágazatban zajló átalakulás során a nagy utcai márkák, mint az IKEA többé nem csupán termékeket kínálnak, hanem élményeket is nyújtanak.
A kiskereskedelmen belül az élelmiszerforgalomban egy minőségi javulás látható a mennyiségi bővülés helyett, ami a helyreállás első fázisa.
Nem volt könnyű éve a kiskereskedőknek 2023-ban: nem csak a vásárlóerő fogyott el, de a munkaerőhiány sem szűnt meg.
A kiskereskedelem általános helyzetéről, nehézségeiről beszéltek a szektor legfontosabb szereplői a Pénzcentrum által szervezett RETAIL DAY 2024 konferencián.
Nehéz igazodnia a hazai kereskedőknek a rengeteg új kormányrendelethez - mondta a Pénzcentrum által szervezett RETAIL DAY 2024 konferencián Neubauer Katalin.
Dr. Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) frissen kinevezett főtitkára is beszélt a Pénzcentrum által szervezett RETAIL DAY 2024 konferencián.
A Simid csoporthoz tartozó bolgár Hebar vállalat a Lidl-lel való hosszú távú partnerségének köszönhetően képes volt kiterjeszteni exportpiacait Európában.
A minőségi élelmiszer-fogyasztásában több évet elveszítettek a magyar fogyasztók a magas infláció miatt.
Véget értek a „békeidők” a kiskereskedelemben: az állami szerepvállalás is egyre hangsúlyosabb, és hangosabb.