Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük a 20. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
Elrendelték, jön az újabb kötelező boltzár: így változik az Aldi, Lidl, Tesco, Spar, Auchan nyitvatartása
Május elseje idén szerdára esik, amely munkaszüneti nap lévén azt is jelenti, hogy a legtöbb bolt is zárva lesz. Mutatjuk az Aldi, Auchan, CBA, Príma, Lidl, Metro, Penny, Spar és Interspar, Tesco, illetve a gyógyszertárak, benzinkutak, és egyéb kisboltok keddi, szerdai és csütörtöki nyitva tartását.
2024. május 1., azaz a Munka ünnepe szerdára esik, amely hagyományosan munkaszüneti nap Magyarországon (is). Ez az extra pihenőnapon túl azt is jelenti, hogy nem lesznek nyitva a boltok most szerdán, legalábbis többségük szintén tartja az ünnepnapot. A Pénzcentrum összegyűjtötte, meddig lehet még kedden bevásárolni, mely üzletek lesznek zárva május 1-jén, illetve hány órakor nyitnak ismét a boltok csütörtökön.
Körképünk alapján egyértelmű a helyzet: szinte az összes nagy áruházlánc zárva lesz május elsején, közülük kivételt a multik benzinkutas kisboltjai, illetve a non-stop rendszerben üzemelő kisebb láncok jelentenek majd. Nézzük, hogyan alakul a nyitvatartási idő az alábbi láncokban: Aldi, Auchan, CBA, Príma, Lidl, Metro, Penny, Spar és Interspar, Tesco.
Az Aldi diszkontok nyitvatartása május 1-jén
Május 1-én az összes Aldi diszkont zárva lesz. Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos nyitvatartás (jellemzően 6:30-21:00/22:00) szerint tartanak nyitva az üzletek.
Az Auchan hipermarketek nyitvatartása a Munka ünnepén
Május 1-én, szerdán az Auchan hipermarketek is egytől-egyig zárva tartanak. Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos hétköznapi nyitvatartás szerint (jellemzően 6:00-21:00) tartanak nyitva az áruházak.
A CBA nyitvatartása május elsején
Május 1-én, szerdán a CBA és Príma boltok is jellemzően zárva tartanak. Mivel azonban a lánc egységei jellemzően franchise rendszerben működnek, így akadhatnak boltok, amelyek kinyitnak, ezekről tájékozódni a CBA weblapján elérhető boltkereső alkalmazásban lehet. Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos keddi nyitva tartás (jellemzően 6:30-21:00) szerint tartanak nyitva a CBA-k.
A Lidl diszkontlánc nyitvatartása május 1-jén
Május 1-én, szerdán a Lidl minden diszkontja zárva lesz. Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos keddi és csütörtöki nyitvatartás (jellemzően 6:30-21:30) szerint tartanak nyitva a lánc diszkontjai.
A Metro áruházak nyitvatartása a Munka ünnepén
Május 1-én, szerdán a Metro nagyáruház egységei is zárva tartanak. Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos nyitva tartási idő szerint (jellemzően 5:30-21:30) várják a vásárlókat az áruházakban.
A Penny diszkontok nyitvatartása május elsején
Május 1-én, szerdán, az Aldihoz és a Lidl diszkontjaihoz hasonlóan a Penny egységei is zárva tartanak. Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos nyitvatartás szerinti üzemben (jellemzően 6:00-21:00) lesznek nyitva a diszkontok.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Spar szupermarketek és az INTERSPAR áruházak nyitvatartása május 1-jén
Május 1-én, szerdán természetesen a Spar szupermarketek és az Interspar áruházak is többnyire zárva tartanak. A Munka ünnepén, kedden viszont kivételt jelentenek az OMV töltőállomásain működő Spar express üzletek, melyek természetesen az ünnepnapok alatt is elérhetőek. Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos nyitva tartási idő (jellemzően 6:30-21:30) alapján lesznek látogathatóak az üzletek.
A Tesco boltok nyitva tartása május elsején
Május 1-én, szerdán a Tesco is zárva tartja egységeit. Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos menetrend (jellemzően 6:00-22:00) szerint térhetünk be a Tesco áruházaiba.
Gyógyszertárak, benzinkutak, non-stop üzemelő kisboltok
Jó tudni, hogy május 1-jén, szerdán a patikák többsége is zárva lesz Magyarországon, ezért az érintetteknek gondoskodniuk kell előre a szükséges gyógyszereikről. Kivételt jelentenek persze az ügyeletes patikák, ahol mindig van betegfogadás, ezek elérhetőségéről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) gyógyszertár-keresőjében lehet tájékozódni.
A trafikok tulajdonosi döntéstől függően maradhatnak nyitva. Mint azt feljebb már említettük, a Munka ünnepén is nyitva lesznek a benzinkutas boltok, illetve Budapesten a non-stop üzemelő Roni és Manna egységei is. A teljesen magán kézben lévő, egyedi kisboltok pedig szintén saját hatáskörben döntenek arról, nyitva tartanak-e 2024.05.01-jén.
Kutatás: a kereskedelmi márkás termékek megítélése Magyarországon
A saját- avagy kereskedelmi márkák térhódítása kéz a kézben jár természetesen a fogyasztók árérzékenységével, amelyet egy-egy gazdasági válság, és a nyomában kialakuló egzisztenciális problémák csak még inkább tetéznek. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mindezek ellenére milyen is ezen olcsóbb, helyettesítő termékek megítélése a fogyasztók körében. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről.
Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. A kutatás név nélküli és önkéntes, semmilyen visszakeresési lehetőséget nem tartalmaz, mindösszesen néhány percet vesz igénybe. A kutatás eredményeit a Pénzcentrum online felületén fogjuk közzétenni. Köszönjük, hogy részt veszel a kutatásban!
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Egy belvárosi utcánál csapott le a villám, többen életveszélyesen megsérültek Drezdában
- EP-választás: a menekültügyi paktum megosztja a pártcsaládokat is
- Érdekes égi jelenség kísérte a viharokat, ilyet nagyon ritkán látni - fotó, videók
- Kigyulladt egy családi ház, meghalt egy férfi
- Önkéntesek is segítenek a hajóbaleset áldozatainak felkutatásában - videó
- Szívszorító videó - így emelték ki a Dunából a Verőcénél balesetet szenvedett motorcsónakot